Tűzmegelőzésről lehet kérdezni a katasztrófavédelmet a társasházak napján

Forrás: MTI2019. 11. 05. 17:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tűzmegelőzéssel, tűzbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket tehetnek fel a társasházak lakói és üzemeltetői a katasztrófavédelmi kirendeltségeken keddtől csütörtökig 10 és 16 óra között a társasházak napja keretében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Mukics Dániel azt mondta: az esemény célja, hogy biztonságosabbá tegyék a lakóházakat, megelőzzék a tűzeseteket, valamint a társasházak tűzvédelmi ellenőrzésekor kiszabott bírságokat.

A társasházakban gyakran előfordul, hogy a lakók a folyosókra pakolnak, ezzel leszűkítik a menekülési útvonalakat, a szemétledobóban pedig gyúlékony anyagokat tárolnak, amelyek miatt a tűz könnyebben átterjed az egyik szintről a másikra – hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy Magyarországon évente hétezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. A társasházakban az elektromos tűz és a nyílt láng használatából eredő tűz a leggyakoribb – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.