Tuzson Bence: Bizalomra épülő, hatékony és gyors közigazgatás a cél

A Kormányablak nevű alkalmazás térképen jeleníti meg az ország valamennyi kormányablakát, s tájékoztatja a felhasználót arról, hogy az adott ügytípust mennyi idő alatt tudja elintézni.

Forrás: MTI2019. 12. 17. 15:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizalomra épülő, hatékony és gyors közigazgatást szeretne a kormány – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a kormányablakok legújabb mobilapplikációs fejlesztését bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence azzal folytatta, hogy a technikai eszközökön túl természetesen jogalkotási eszközökre is szükség van; az a mintegy ezer oldalnyi jogszabálycsomag, amelyet legutóbb az Országgyűlés elé terjesztettek, 88 törvényt érint. Segít abban, hogy hatékony és gyors legyen a közigazgatás, egyfokúvá alakítsák át a rendszerét, és érvényesítsék azt az elvet, hogy a közigazgatásnak nem az államot, hanem az állampolgárt kell szolgálnia – mondta.

A Kormányablak nevű alkalmazást az Apple Store és a Google Play áruházból is ingyenesen le lehet tölteni. Az applikáció térképen jeleníti meg az ország valamennyi kormányablakát, s tájékoztatja a felhasználót arról, hogy az adott ügytípust mennyi idő alatt tudja elintézni a hozzá közel eső kormányablakban.

Tuzson Bence a saját mobiltelefonján keresztül ismertette, hogy a sajtótájékoztató időpontjában például egy személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézést a Kossuth térhez legközelebb az Erzsébet téren 10 perc alatt lehetne elintézni, míg ugyanez a Bakáts téri kormányablakban 24 percbe telne.

- Azt várjuk ettől az alkalmazástól, hogy segít a magyar embereknek abban, hogy minél gyorsabban tudják intézni az ügyeiket – mondta az államtitkár. Hozzátette: ez az alkalmazás 1.0-ás verziója, vagyis lesznek további fejlesztéseik is: jövőre meg fogják tudni oldani azt, hogy az alkalmazáson keresztül rögtön sorszámot is lehessen húzni. Így ha a felhasználó bemegy a kormányablakba, a sorszáma rögtön fel is villanna a képernyőn és azonnal megkezdhetné az ügyintézést, mivel a program azt is kiszámolná, hogy mennyi idő alatt jut el a kormányablakba.

- Ebben az alkalmazásban szinte minden ügytípust ki lehet választani – közölte, példaként hozva: gépjármű-ügyintézések esetén a térkép az ország döntő többségében zöld jelzést mutatott, vagyis ezt az ügytípust 15 percen belül el lehet végezni a legtöbb kormányablakban. A leterheltségtől függően az alkalmazás narancssárga, illetve piros színnel jelölni, ha a várakozási idő hosszabb.

A további fejlesztések közé sorolta Tuzson Bence, hogy a jövőben ügyet is lehessen az alkalmazáson keresztül intézni.

Hangsúlyozta: az alkalmazáson keresztül nem azt látja az állampolgár, hogy hányan várakoznak az adott ügyintézésre előtte, hanem azt, hogy neki mennyi időt kell várnia, hogy sorra kerüljön. Hozzátette: a rendszer figyeli, hogy melyik kormányablakról, milyen ügytípusról van szó, vannak-e foglalt időpontok az adott ügytípusra, hány ügyintéző dolgozik az adott ügytípuson és mennyi az ügyintéző átlagos ügyintézési ideje, majd ennek megfelelően kalkulálja a várakozási időt. Visszamenőlegesen 30 ezer eseten modellezték, hogy mi történt volna, ha az állampolgárok az alkalmazással foglalták volna le az időpontjukat, és az eredmény azt mutatta, hogy az esetek 80 százalékában az alkalmazás által mutatott várakozási idő a 10 perces tűréshatáron belül volt.

További újságírói kérdésekre válaszolva ismertette: a rendszer 5 percenként frissíti az adatokat. A mobilapplikációt zömmel saját fejlesztésből valósították meg, mindössze 15 millió forintból. Hozzátette: szeretnék a további fejlesztéseket is gazdaságosan és olcsón megoldani. Jelezte: nincs tudomása arról, hogy más országban lenne ilyen alkalmazás, ezt az applikációt hazai ötlet alapján valósították meg.

Arra a kérdésre, hogy milyen ügyeket lehetne az alkalmazáson keresztül intézni, példaként említette, hogy jelenleg személyi igazolványt csak személyesen lehet intézni. Közölte: a megfelelő azonosítással, ha a fénykép rendelkezésre áll vagy adott esetben magával a mobiltelefonnal is megfelelő minőségű kép készíthető, a kép azonosítása pedig egy korábbi fénykép alapján megoldható, akkor maga a program, a mesterséges intelligencia is meg tudja mondani, hogy ugyanarról a személyről van-e szó. Hozzátette: a banki szolgáltatások területén is vannak ilyen típusú megoldások.

Tuzson Bence: közigazgatási döntéseket vehetnek át a szakmai kamarák az államtól

Közigazgatási jellegű döntési jogköröket kaphatnak a szakmai kamarák, így maguk is hozzájárulhatnak a döntéshozatalt megalapozó állami adatvagyon bővítéséhez – jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének (MSZKSZ) ünnepségén.

Tuzson Bence együttműködést sürgetett a szakmai kamarákkal, hogy közösen találják meg az átadható döntési lehetőségeket.

Az állam nem avatkozhat be minden társadalmi viszonyba, a szakmai kamarák tevékenysége pedig nem szorítkozhat csupán igazolások kiállítására és nyilvántartások vezetésére – fogalmazott.

Véleménye szerint a szakmai kamarák és más köztestületek egységes jogi háttérszabályozással, egységes eljárásrendben, de jól elhatárolható feladatokat ellátva segíthetnék a közigazgatást.

Hozzátette egyúttal, hogy a szakmai kamarák kibővített tevékenységének az állami adatvagyont jól hasznosítható adatokkal kell gyarapítania. Az adathasznosítás jelentőségét mutatja, hogy közigazgatást meghatározó folyamatok világszerte az adatvagyonok kiaknázásával függenek össze – mondta.

Tuzson Bence megjegyezte, hogy a kormányzati intézkedéseket az adatok is éppúgy segíthetik, mint a gazdasági döntéshozatalt. Példaként említette, hogy az építési engedélykérelmek számának változása társadalmi folyamatokat vetíthet előre, internetes keresési adatokból pedig egyes cégek az állami előrejelzéseknél is hatékonyabban mutatnak ki járványokat.

A gyors és egyszerű közigazgatás az embereket, az abból keletkező adatvagyon pedig az államot segíti, a jó kormányzásnak ezért a személyes adatok védelmével a lehető leghatékonyabban kell hasznosítania a közigazgatásban keletkező adatokat – mondta az államtitkár.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a kormány céljait fölvázolva emelte ki az együttműködés jelentőségét a szakmai szervezetekkel. Boros Anita üdvözölte, hogy a minisztérium az építésgazdaságban éppúgy számíthatott a szakmai szervezetek visszajelzéseire, mint a hulladék- vagy a vízgazdálkodásban, intézkedéseit így gyakorlati tapasztalatokra alapozhatta. Megköszönte egyúttal, hogy javaslataikkal a kamarák támogatták a jogalkotást, és hozzátette, hogy a közreműködésüktől további eredményeket remél minden területen.

Az MSZKSZ elnöke a rendezvényen kijelentette, hogy a hivatásrendi kamarák a demokratikus országok nélkülözhetetlen intézményei világszerte, hiszen jelentős feladatokat vállalnak át az államtól. Balogh Zoltán úgy látja, hogy a magyar szakmai köztestületek működése sok tekintetben hasonló, így a jövőben is érdemes rendszeresen tanácskozniuk és beszámolniuk egymásnak a tapasztalataikról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.