Új épületeket kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A mozgóképművészeti képzés a Szentkirályi utcai, mintegy 2254 m2 alapterületű épületből a Duna Televízió egykori székházának egyik épületébe költözik, ahol az eddiginél közel kétszer nagyobb, 4715 m2-es oktatási helyszín várja a hallgatókat és az oktatókat. Az épületrész felújítása érinti a gépészeti, építészeti, elektromos és IT rendszereket is. A tágas stúdiókat modern, magas színvonalú mozgókép-technológiai eszközökkel szerelik fel.

2021. 01. 15. 14:20
null
Budapest, 2017. március 17. A Színház- és Filmmûvészeti Egyetem bejárata a VIII. kerület Vas utca 2c-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, ennek részeként

a mozgóképművészeti képzés a Szentkirályi utcai, mintegy 2254 négyzteméteres alapterületű épületből a Duna Televízió egykori székházának egyik épületébe költözik, ahol az eddiginél közel kétszer nagyobb, 4715 négyzetméteres oktatási helyszín várja a hallgatókat és az oktatókat

– olvasható az egyetem pénteki sajtóközleményében. Mint írták, az épületrész felújítása érinti a gépészeti, építészeti, elektromos és IT-rendszereket is. A tágas stúdiókat modern, magas színvonalú mozgókép-technológiai eszközökkel szerelik fel.A színművészeti és drámaelméleti képzéseknek helyet adó helyszíneken a képzést szolgáló próba- és zenetermek, tantermek, folyosók, lépcsőházak, mellékhelyiségek felújítása is megtörténik.

Az évtizedek óta elhanyagolt, lelakott ingatlanokban mindössze két hónap alatt elvégezzük az elmaradt felújításokat. Az infrastrukturális fejlesztések részeként a Vas utcai kollégiumhoz képest lényegesen színvonalasabb, felújított, önálló kollégiumi épület várja a hallgatókat, ahol a korábbi 50 helyett 70 férőhelyet tudunk biztosítani.

Az egyetem vezetésének tervei szerint az Uránia Filmszínház a jövőben a színházi és a mozgóképes képzést egyaránt kiszolgálja majd közölték.

A jelenleginél kétszer nagyobb területen, korszerűbb eszközökkel folyhat az oktatás a színművészetin

Mint arról beszámoltunk, az SZFE kuratóriumi vezetése döntést hozott intézetei névváltozásairól, amellyel Sinkovits Imre Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, Zsigmond Vilmos Oscar-, Emmy- és BAFTA-díjas operatőr, valamint Németh Antal rendező előtt tisztelegnek. Eszerint a Színházművészeti Intézetet Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetre, a Film- és Médiaintézetet Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetre keresztelik át, az Elméleti és Művészetközvetítő Intézet pedig Németh Antal Drámaelméleti Intézet néven működik tovább. Szintén megírtuk, hogy a kuratórium visszaszolgáltatná eredeti tulajdonosának, a Magyarországi Református Egyháznak a Vas utcai épületegyüttes egyik részét, a Vas utca 2/C alatt található épületrészt, amely jelenleg az Ódry Színpadot is magában foglalja. Úgy tudjuk, hogy már előrehaladott tárgyalások folynak az SZFE kuratóriuma és az egyházvezetés között az ingatlan sorsáról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.