Új notebookokat kaptak a kiégett Ráday utcai református kollégium diákjai

Közel húszmillió forint értékben kaptak új notebookokat a januárban kiégett Ráday utcai református kollégium diákjai. A 157 számítógépet Vertán György, a felajánló Tigra Kft. ügyvezető igazgatója adta át hétfő délután Budapesten, a kollégium udvarán Bogárdi Szabó Istvánnak, a kollégiumot fenntartó Dunamelléki református Egyházkerület püspökének és a diákoknak.

Forrás: MTI2019. 03. 25. 18:04
null
Az épületben a becslések szerint milliárdos kár keletkezett Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vertán György elmondta: a cég vezetői megrendültek a januári kollégiumtűz hírét hallva, és szerettek volna segítséget nyújtani a diákoknak az élet és tanulmányaik folytatásához. „Mivel informatikai cég vagyunk, kézenfekvő volt, hogy notebookokat adjunk ajándékba” – fogalmazott. Felidézte: megkeresték a HP magyarországi képviseletét, a cég pedig örömmel vett részt a segítségnyújtásban, sőt, az adomány költségének egyharmadát is átvállalta.

Bogárdi Szabó István az adományt megköszönve arról beszélt, hogy noha nem mindegyik diák számítógépe semmisült meg a januári tűzben, a Tigra Kft. vezetősége mégis úgy döntött, hogy valamennyi kollégista diák kap egy új számítógépet. Kitért arra: ma egy laptop nemcsak a munkához, a tanuláshoz, hanem a kapcsolattartáshoz és az élet szinte minden területéhez elengedhetetlen eszköz. Éppen ezért nagy segítség az ajándék, és meglátása szerint a „diákok már alig várják, hogy megírhassák szemináriumi dolgozataikat” – tette hozzá a református püspök.

A Károli Gáspár református Egyetem Ráday utcai kollégiumát január közepén gyújtotta fel három fiatalkorú. A tűzben egy ember életét vesztette, az épület pedig használhatatlanná vált.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.