Újabb botrány a Karácsony vezette Városházán

Az Origo információi szerint az MSZP a példátlan kispesti korrupciós botrány főszereplőjének, Gajda Péternek az Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság elnöki székét nézte ki a Karácsony által vezetett fővárosi önkormányzat. Az eddigi elnököt, Szaniszló Sándort az MSZP-ből Gyurcsányék átvitték magukhoz, a DK-ba, így benne már nem bízik az MSZP, Gajda Péterbenviszont annál inkább. És Karácsony Gergely, vajon ő is bízik a korábban a saját barátjának nevezett Gajdában?

Forrás: Origo.hu2020. 04. 27. 7:13
null
Gajda Péter és Karácsony Gergely. Van mit megmagyarázniuk Fotó: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester még februárban lépett át az MSZP-ből a DK-ba, Kiss László III. kerületi polgármesterrel együtt.

A szocialista párt érthető módon nem vette túl jó néven, hogy az ellenzéket vezető Gyurcsány Ferenc elviszi polgármestereit, az Origo információi szerint azonban most Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester, és a fővárosi MSZP fracióvezetője kezdeményezte a közgyűlésnél, hogy azonnali hatállyal hívják vissza Szaniszlót az Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottságból, amelynek az elnöke is.

Helyére az Origo szerint április 27-től a kispesti polgármestert, a szintén szocialista, a tavalyi önkormányzati választások előtt súlyos korrupciós gyanúba keveredett Gajda Pétert javasolják Karácsony Gergely főpolgármesternek és a Fővárosi Közgyűlésnek. Mivel Karácsony pártja, a Párbeszéd nem létezik, a Párbeszéd az MSZP-P néven indult a parlamenti választásokon is, Karácsonynak – Gyurcsány mellett – közismerten az MSZP-nek is engedelmeskednie kell.

A tavaly nyilvánosságra került felvételeken Lackner Csaba önkormányzati képviselő barátjáról és kispesti MSZP-s és önkormányzati főnökéről, Gajda Péterről súlyosan terhelő dolgokat állított, így például, hogy egyik ügyletükből 3 millió forintot kapott vissza Gajda Péter, zsebbe, amíg a „mohóbb, Mister 40 százalékként” emlegetett kispesti vagyonkezelő vezetője, Kránitz Krisztián (becenevén Krinyó) 12 milliót, írja az Origo.

Gajda Péter szocialista polgármester pedig a választások után ugyanennek a Kránitz Krisztiánnak duplázta meg a fizetését, amivel így bruttó 1,1 millió forintot keres. Lackner Csaba egy nyári hangfelvételen úgy fogalmazott, hogy „A Péter meg egy hülye kijelentést tett, amit gyorsan lecsaptam. Újra gyorsan kinevezzük a Kránitzot 5 évre, dupla annyi fizetésért.”

Kránitzot a mohósága miatt a helyi MSZP kiszavazta az őszi önkormányzati választások jelöltjei közül, október 13-a után pedig pontosan az történt, amit Lackner a hangfelvételen mond.

A héten számolt be a Hír TV arról, hogy Lackner Csabát láthatóan nem érdekli a korrupciós botrány. A közzétett felvételeken Lackner arról beszél, hogy nagyértékű terepjárót fog vásárolni, Lackner Csaba családi házának kertjében pedig éppen egy ilyen gépkocsi áll.

A kispesti Fidesz szerint Lackner Csabának nem az új autók vásárlásával kéne foglalkoznia, hanem tisztáznia kellene azt a botrányos helyzetet, ami éppen miatta alakult ki Kispesten.

Más, szintén tavaly nyilvánosságra került felvételeken pedig Lackner Csaba egy zacskó fehér port lebegtetve a szocialista városvezetés sötét ügyeiről beszél. Gajda Péter ezután megpróbálta azzal védeni bizalmasát, hogy azt hazudta: nem ismeri fel a felvételeken. Mindez azért volt érdekes, mert egyébként még maga Lackner Csaba sem tagadta, hogy ő van a felvételeken. A kispesti szocialista polgármester pedig annak ellenére sem ismerte fel a (drogpartin) fehér porral dicsekvő politikustársát, hogy egyébként hetente sportolnak együtt.

Február végén pedig újabb korrupciós botrány robbant Gajda Péter legszűkebb körében. A főszereplője akkor a kispesti önkormányzat volt Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának irodavezetője volt. Guzmics Zsombor anyósa még 2017-ben egy nyílt liciten vásárolt meg egy önállóan nem beépíthető telket a szocialista vezetésű kerület központjában jelképes összegért – hangzott el a riportban.

A volt irodavezető anyósa azonban a vásárlás után azonnal lányának ajándékozta a telket, amin azóta egy házat építettek. Ehhez viszont a vásárlás után rendeletet kellett módosítani, amit meg is tettek. Így a piaci ár alatt értékesített területen legálissá vált az építkezés. Guzmics Zsombor anyósa az akkor még be nem építhető telekhez körülbelül 2 millió forintért jutott hozzá, aminek az átminősítés utáni értéke körülbelül 10 millió forint lett, mivel központi helyen található.

A rajta lévő ingatlannal pedig a piaci ára körülbelül 50-60 millió forintra tehető.

Guzmicsról ráadásul korábban már Lackner is beszélt a hangfelvételeken, mint mondta, 5 millió forintot kért tőle kölcsön az Építéshatósági és Városüzemeltetési iroda vezetője, amit egy építési engedélyből akart később visszafizetni. Lackner azt is mondta a felvételeken, hogy Guzmicsnak „jól megy a bolt”, ugyanakkor panaszkodott is rá, hogy nem azt csinálja, amit ő akar, és sérelmezte azt is, hogy kihagyták egy üzletből.

Mindenesetre, Karácsony Gergely bizottsági elnöke a baloldali korrupciós botrány főszereplője lesz. Az természetesen külön abszurditás, hogy egy olyan bizottság elnöke lesz, ami összeférhetetlenséggel és vagyonnyilatkozatok vizsgálatával foglalkozik.

Az Origo megkérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mit szól hozzá, támogatja-e Gajda Péter kinevezését, és hogy milyen fizetésre számíthat Gajda. Egyelőre nem érkezett válasz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.