Újabb érvénytelen magyarázatok Draskovicstól

Vitézy cáfolta Draskovics Tibornak, a BKK elnökének újabb magyarázatait a szabálytalanul árusított jegyek ügyében.

Magyar Nemzet
2020. 10. 05. 22:12
null
„A tömegközlekedés nem teher, hanem lehetőség” Fotó: Katona Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

További érvénytelen magyarázatokkal állt elő Draskovics Tibor, a BKK felügyelőbizottságának elnöke a 100E jelzésű autóbusz 900 forintos menetjegyeinek szabálytalan árusításának körülményeivel kapcsolatban. A Deák tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között közlekedő, és jelenleg a pandémia miatt leállított járat jegyeinek árusításával kapcsolatos okfejtését Draskovics nyílt levélben Vitézy Dávidnak, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójának címezte, aki korábban korábbi Facebook-bejegyzésében egyebek mellett már cáfolta, hogy a BKK-t több milliós költség terhelné a jegykiadó automaták szoftvereinek átállításáért. Vitézy újabb nyilvános válaszlevélben pedig a többi között arra mutatott rá, hogy Draskovics olyan szerződésmódosításra hivatkozott, ami nem is érinti az automaták túlnyomó többségét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.