Újabb határátkelő nyílik meg hazánk és Ausztria között

Az emberek egészségének védelme mellett az áruforgalom zavartalan áramlásának biztosítása is lényeges feladat.

Forrás: MTI2020. 04. 21. 13:52
null
Fotó: BORSOS MATYAS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a jelenlegi nyolc mellé szerda reggel újabb határátkelőt nyit majd meg a két ország, a Fertőrákos és Szentmargitbánya közöttit. Kiemelte, hogy a nagy forgalom, a hosszú várakozási idők miatt alternatív útvonalra van szükségük az ingázóknak.

Kijelentette, hogy bevált a nemzetközi teherforgalomra vonatkozó kétoldalú megállapodás, márpedig ez rendkívül fontos kérdés, hiszen az emberek egészségének és életének védelme mellett az áruforgalom zavartalan áramlásának biztosítása is lényeges feladat.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy Magyarországnak Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország működésében komoly zavarokat okozna a teherforgalom leállása. Hozzátette, a két ország közötti vasúti közlekedés is viszonylag jól üzemel.

Elmondta, hogy osztrák kollégájával az Európai Unió előtt álló legfőbb kihívásokról, mások mellett a migrációról is egyeztettek, amelyben a két kormány „nagyon hasonló álláspontot” képvisel.

Kiemelte, világossá tette a magyar álláspontot, amely szerint az illegális bevándorlást nem menedzselni, hanem megállítani kell. Részben ezért segít a nyugat-balkáni államoknak is Magyarország a járvány elleni küzdelemben, hogy jobban ellen tudjanak állni egy esetleges jövőbeli migrációs hullámnak – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.