Újabb lerombolt épületet rekonstruálnak a Várnegyedben

A Nemzeti Hauszmann-program keretében történő felújítással több mint fél évszázados adósságot sikerül törleszteni.

2021. 08. 05. 16:32
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ősszel kezdetét veszi a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a Dísz téren,

ezáltal pedig több mint fél évszázados adósságot sikerül törleszteni – olvasható a Nemzeti Hauszmann-program Facebook-oldalán. A közleményben felidézik: a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete – amely azzal a céllal alakult meg, hogy a háborúkban megsebesült katonák gyógyításában és ápolásában vegyen részt és megszervezze az országokon átívelő humanitárius segítségnyújtást – 1900-ban vásárolta meg a Dísz tér 1–2. szám alatt álló épületegyüttest. Hamar kiderült azonban – folytatták –, hogy a Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján épített palota nagy lesz a segélyszervezetnek, ezért egyes részeit bérbe adták az államnak, így először a Magyar Királyi Horvát–Szlavón–Dalmát Minisztérium, 1920-tól a második világháborúig pedig a Külügyminisztérium székházaként szolgált.

A Külügyminisztérium korábban romos épülete.
Fotó: Facebook/Nemzeti Hauszmann-program

Az impozáns épület szerves része volt a Várnegyed látképének, azonban 1946-ban lebontották, azóta már csak városképi sebként tátong az I. kerületben,

a Nemzeti Hauszmann-program keretében történő rekonstrukciónak köszönhetően viszont XXI. századi, környezettudatos módszerekkel születik újjá.

A tervek szerint a megújuló épület külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolákban végződő eredetit, belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat fognak alkalmazni. A budavári önkormányzattal kötött együttműködés értelmében

emellett a Várkapitányság megkezdte a Vöröskereszt Egylet egykori székházával szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújításának tervezését is,

amely magába foglalja a kapualj és a déli lépcsőház, valamint a keleti várfal felújítását, illetve a falszigetelési munkákat is.

Látványterv a Vöröskereszt Egylet újjászülető székházáról
Fotó: Facebook/Nemzeti Hauszmann-program

A Várkapitányság Zrt. végül felhívta a figyelmet, hogy a rekonstrukciós munkálatok miatt a területet körülvevő járdát és a Hunyadi János úti buszparkolósávot le kell zárni, a közúti forgalom fenntartása érdekében a Dísz téri parkolósziget egy része pedig ideiglenesen megszűnik. A Várkapitányság az I. kerületi önkormányzat részére ingyenes, korlátozott számú parkolási lehetőséget ajánlott fel a Palota úti mélygarázsban.

Borítókép: Facebook/Nemzeti Hauszmann-program

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.