Újabb vádemelések a 2018-as, Parlament előtti demonstrációk miatt

A 2018-as Kossuth téri akció vádlottjai megdobálták, lökdösték, ököllel ütötték és rúgták a rendőröket.

Magyar Nemzet
Forrás: mti2020. 12. 15. 10:41
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség újabb hat ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatban, hivatalos személy elleni erőszak miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-vel. Keresztes Imre főügyész azt írta, a regionális ügyészség

hivatalos személy elleni erőszak miatt az elmúlt egy hónapban újabb három ügyben, hat ember ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádirati tényállások lényege szerint a 2018. decemberi Kossuth téri demonstrációkon a vádlottak különböző tárgyakat dobtak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőrsorfalba, lökdösték a rendőröket, ököllel ütötték és rúgták őket. Az egyik vádlott a társaival padokat is egymásra rakott, amelyeket közösen megpróbáltak felgyújtani, majd a vádlott a már égő padra egy másikat próbált meg elhelyezni, később pedig közlekedési jelzőtáblát emelt ki a helyéből és tett az út közepére, valamint a különböző felgyújtott tárgyak közül egy égő szemeteskukát rúgott a közeledő rendőrök felé. Az ügyészség a most benyújtott újabb vádirataiban

azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás nélkül, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

Egy vádlottnál – akit garázdaság és más bűncselekmény miatt korábban a bíróság közérdekű munkára ítélt, és a jelen ügyben csoportosan követte el a hivatalos személy elleni erőszakot a garázdaság mellett – az ügyészség nem látott lehetőséget az egyszerűsített eljárásra, így az ő esetében azt indítványozta, hogy a bíróság az általános szabályok szerint eljárva ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre.

Keresztes Imre közölte azt is, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hasonló ügyekben összesen 21 ember ellen emelt vádat, jelenleg ezen tárgykörben nincs nyomozás folyamatban. Egy – ismeretlen helyen, vélhetően külföldön tartózkodó – elkövetővel szemben felfüggesztették a büntetőeljárást, míg az elsők között őrizetbe vett belga-kanadai állampolgárral szemben – bizonyítottság hiányában – az ügyészség megszüntette az eljárást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.