Vácon is egymásnak estek az ellenzéki pártok

Jelenleg ketten versenyeznek Vácon az önkormányzati választásra készülve az ellenzék közös polgármester-jelöltségéért. Az elmérgesedő vita nyomán szinte megszűnt létezni a Demokratikus Koalíció helyi szervezete, ugyanis az országos elnökség más jelöltet támogat, mint a párt helyi politikusai.

2019. 08. 03. 12:29
null
Forrás: YouTube
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konfliktus miatt három helyi vezető politikus új szervezetet hozott létre. – Mozgalmunk elindítása azt is jelenti, hogy nem veszünk részt az eleve kudarcra ítélt olyan ellenzéki együttműködésben, melyet az a Matkovich Ilona határoz meg, aki az LMP színeiben csúfosan elbukta az országgyűlési választást, most pedig a Demokratikus Koalíció budapesti központja erőszakolja a váciakra, a sződligeti momentumos polgármesterrel egyetemben, mint polgármester-jelöltet. Mi a váci polgárok által felkért és támogatott, hiteles dr. Néveri Istvánt támogatjuk – írta az MSZP helyi szervezete a Facebook-oldalán.

A váci ellenzék jelenleg két táborra szakadt: az LMP, a Momentum és a DK budapesti pártközpontja Matkovich Ilona polgármesterjelöltségét támogatja. A politikus korábban az LMP színeiben indult az országgyűlési választásokon, ahol a harmadik helyet szerezte meg. Az MSZP, a Vác Városért Választási Egyesület valamint a DK helyi elnöke – aki a konfliktus nyomán kilépett a pártból – egy váci ügyvédet, Néveri Istvánt támogat. Krauze István távozása a helyi DK éléről komoly vérvveszteség a pártnak, ugyanis alig maradt néhány tag a váci szervezetben.

A fontvonalak nem ilyen egyértelműek, ugyanis helyi forrásainktól úgy tudjuk, hogy a váci MSZP megosztott a kérdésben.

Néveri támogatói, Csereklye Károly, a Vác Városért Választási Egyesület elnöke, Bóth János, váci MSZP-elnök és Krauze István, volt váci DK-elnök Váci Szívvel néven választási mozgalmat is indított.

Lapunk úgy értesült, hogy a városban az erőviszonyok kiegyenlítettek a baloldali jelöltek között. Matkovich Ilona ugyanis megrendelt egy közvélemény-kutatást a Závecz Research-től, amelyben négy politikus támogatottságát mérték fel – a másik két jelölt azóta visszalépett –, valamint azt is megmérték, hogy melyikük indulhatna esélyes kihívóként a Fidesz-KDNP jelöltje ellen. Az eredmények szerint mindkét jelöltnek lenne reális esélye a polgármesteri poszt elnyerésére, bár a helyi MSZP kifogásolta, hogy Matkovich Ilona az adatfelvétel idején telefonos kampányt indított a választók megszólítására, amely eltorzíthatta az eredményt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.