Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen

Felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ma a Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás ellen – közölte a Magyar Nemzettel Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

2019. 07. 30. 8:50
null
Az egykori médiavállalkozó a nyilvánosság előtt egészen más arcát mutatta, mint amilyen kép a nyomozás során kirajzolódott róla Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádirat szerint Gyárfás (aki ma a Nemzetközi Úszószövetség alelnöke – a szerk.) az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János, aki egy videókazetta-terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak (a VICO Rt.-nek – a szerk.) is vezérigazgatója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki.

Gyárfás Tamás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyő Jánost. Emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt (Tasnádi Pétert – a szerk.) az emberöléssel, aki azt 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt Gyárfás megbízta Portik Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Roháccsot Fenyő János megölésére. Rohác 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerületi Margit utca – Margit körút kereszteződésében, a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyő autójához lépett, és gépfegyverrel kivégezte a vállalkozót.

A Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás ellen felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Portik Tamással kapcsolatban – a megfelelő eljárási rend alapján – a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.