Valótlan híreket terjeszt a DK a hitelmoratóriumról

Félrevezető, valótlan híreket terjeszt a Demokratikus Koalíció (DK) a hitelmoratóriumról, ugyanis a párt által közöltekkel ellentétben a fizetési moratórium miatt a törlesztőrészletek nem növekedhetnek – közölte a Pénzügyminisztérium kedden az MTI-vel.

Forrás: MTI2020. 10. 13. 20:09
null
A DK politikusa ellen garázdaság, testi sértés és választási csalás gyanújával is vizsgálódnak Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca Varju Lászlónak, a DK alelnökének azon kijelentésére reagált, miszerint a kormány átverte az embereket, amikor azt ígérte, hogy a hitelmoratórium lejárta után nem fognak nőni a törlesztőrészletek. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy mindazoknak emelkedik a törlesztőrészlete, akik változó kamatozású hitelt vettek fel.

A Pénzügyminisztérium a közleményében azt írta: a változó kamatozású hiteleket érintő növekedés vagy csökkenés a moratórium igénybevételétől teljesen független.

A tárca sajnálatosnak tartja, hogy miután az MSZP vasárnap az uniós munkahelyvédelmi hitelprogramról terjesztett álhíreket, a DK kedden a több mint 1,6 millió ügyfelet segítő hitelmoratóriumról terjeszt valótlan információkat.

„Nyomatékosan kérjük a baloldal képviselőit, hogy ne gátolják a járvány elleni védekezést hangulatkeltő és a riogató akciókkal, álhírekkel”

– fogalmaztak. Magyarázatképpen hozzáfűzték: a fizetési moratórium alatt a futamidőt úgy kell megnövelni, hogy a törlesztőrészlet ne emelkedjen, az elhalasztott kamattal együtt ne haladja meg az eredeti törlesztőrészlet összegét. A változó kamatozású hiteleknél a kamat kamatperiódusonként – így a moratórium ideje alatt is – változhat, ez az emelkedés azonban a moratórium igénybevételétől teljesen független.

A kamatváltozás miatti emelkedés körülbelül 5-6 százalékot jelenthet, nagyságrendileg 4-5 ezer forintot, ami jelentősen kisebb a devizahiteleknél korábban tapasztalt akár 20-40 ezer forintos emelkedésnél – írták.

Ugyanakkor a fizetési moratórium nagy segítséget jelent a családoknak. Az érintett háztartások 59 százaléka élt a törlesztés felfüggesztésének lehetőségével, vagyis 2,7 millió lakossági ügyfélből 1,6 millió veszi igénybe a kedvezményt – sorolták.

A családok 41 százaléka, akik tudják teljesíteni a törlesztést, változatlanul fizetik a hitelüket – tartalmazza a minisztérium közleménye.

A Fidesz szerint ha a baloldalon múlna, már most sem lenne hitelmoratórium

„Ha a baloldalon múlna, már most sem lenne hitelmoratórium” – írta a Fidesz az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

A nagyobbik kormánypárt Varju Lászlónak, a DK alelnökének azon kijelentésére reagált, miszerint a kormány átverte az embereket, amikor azt ígérte, hogy a hitelmoratórium lejárta után nem fognak nőni a törlesztőrészletek.

Fotó: Pexels

A Fidesz közleménye szerint elképesztő, hogy azok papolnak hitelmoratóriumról, akik egyszer már nemet mondtak az intézkedésre, veszélybe sodorva ezzel a családok életszínvonalát és a munkahelyeket.

Ezt az bizonyítja, hogy amikor a veszélyhelyzet megszűnt, a baloldal Gyurcsány irányításával nem volt képes támogatni az átmeneti szabályokat, így többek között a hitelmoratórium év végéig történő meghosszabbítását sem – írták. Ugyanakkor, a védekezés elősegítése helyett most is „kamuhíreket” gyártanak – tették hozzá.

A Fidesz közlése a hitelmoratóriumról: 1,6 millió magyar embernek és több mint hatvanezer vállalkozásnak nyújt segítséget, mintegy kétezer-milliárd forint értékben.

„A Fidesz ezért továbbra is kiáll a kormány világszerte is egyedülálló intézkedése mellett, és kész minden támogatást megadni ahhoz, hogy a családok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a közfoglalkoztatottak és a bajba került vállalkozók esetében januártól további hat hónappal meghosszabbítsuk a moratóriumot”

– tartalmazza a közlemény.

Ötven javaslat a gazdaság dinamizálására, a hiteltörlesztési moratórium célzott meghosszabbítása is köztük van. A részletekért kattintson ide!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.