„Erős baloldali jelöltről a városban nem beszélhetünk”

Széttöredezett baloldal és az országgyűlési képviselőséggel kacérkodó baloldali polgármester. Vántsa Botondot, a Fidesz szigetszentmiklósi szervezetének elnökét és helyi önkormányzati képviselőjét kérdeztük az erőviszonyokról, és arról, mi vár a város lakóira a következő hónapokban.

Kerékgyártó György
2021. 05. 13. 8:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A múlt hét legfontosabb híre volt, hogy megkezdődhet az iskolaépítés a városban. Mióta tervezik ezt a beruházást?

– Évek óta tervben van az építkezés. 2011–2020 között több mint 15 százalékkal nőtt a település lélekszáma, ezt felismerve a Fidesz–KDNP-s városvezetés az előző ciklusban egy többéves fejlesztési koncepció alapján terveztette és építtette az új óvodákat és iskolákat. Ebbe a sorba illeszkedik bele az a most megépülő 16 tantermes iskola, amely tervezését, engedélyeztetését még 2017-ben kezdte el a korábbi városvezetés, és amely most kormányzati támogatással fog megépülni. A Kossuth- és Ybl-díjas Turi Attila építész munkája nemsokára a kivitelezés szakaszába jut, és bízom benne, hogy a legrövidebb időn belül birtokba vehetik a szigetszentmiklósi diákok. Nemcsak az ő büszkeségük lesz ez a gyönyörű épület, hanem valamennyi itt élő számára egy igazi látványosság lesz majd az új iskola, amely a város arculatát is szebbé teszi.

– Áthúzódtak más tervek is az előző önkormányzati ciklusból?

– Az előző gondolatmenetet folytatva gyakorlatilag minden jelentős,

az elmúlt évben átadásra került beruházás a 2019-es önkormányzati választások előtt indult.

Az összes út- és járdafelújítás, a szennyvízcsatorna-rendszer bővítése, új gépjárműparkolók létesítése a városközpontban, orvosi rendelő, óvodák, bölcsődefejlesztés, piackorszerűsítés és kerékpárút-építés, de ebbe a sorba illik a már említett új iskola is. A következő években pedig a tanuszoda építése is elindulhat a kormányzati támogatással, mert az előző fideszes többségű testület csatlakozott az Úszó nemzet programhoz is. Sajnos a mostani városvezetésnek nemhogy elképzelése, akarata sincs fejleszteni a várost. Amit még mi indítottunk el, azt sem tudják üzemeltetni. Több mint fél éve áll üresen az új orvosi rendelő, és nem tudják az itt élőknek átadni.

Vántsa Botond, a Fidesz szigetszentmiklósi szervezetének elnöke 2019-ig alpolgármesterként vett részt a város közéletében
Fotó: Vántsa Botond

– Szigetszentmiklós közélete forrong. Mit gondol arról, hogy Nagy János polgármester végül is Lupa János hátralépésének köszönhetően indulhat az előválasztáson?

– Nagy János alkalmatlan a városvezetői szerepre, de ebből nem az kellene következzen a számára, hogy akkor megpróbálja, hátha jó lesz országgyűlési képviselőnek.

Sem akkor nem tudta vezetni a várost, amikor még nem volt veszélyhelyzet, mert akkor a baloldali széthúzást nem tudta kezelni, sem most, amikor egyedül próbálkozik helytállni a városházán. Van az a szellemes mondás, és a városban már sokan így gondolják, Nagy János esetében pedig még inkább igaz, hogy „törököt fogtam, nem ereszt.”

Ami az előválasztást illeti, pár hónapja azt mondta, hogyha két szervezet támogatja, akkor megfontolja az indulását az országgyűlési választásokon, mert az országért kész mindent megtenni. Először viszont jó lenne, ha a városért tenne meg mindent, mert mégiscsak erre kapott felhatalmazást a választóktól. Ha meg csak ugródeszkának kellett neki ez a pozíció, akkor bizony csak jól becsapta az itt élőket. Egyelőre azonban még nem tudjuk, hogy elfogadja-e a Jobbik támogatását. Ezen a lassan kabaréba illő történeten még talán nevethetnénk is, ha nem lenne ez az egész helyzet végtelenül méltatlan és szomorú.

– Nagy János – bár függetlennek szereti nevezni magát, és büszke arra, hogy teljes ellenzéki támogatottsággal győzött – Márki-Zay Péter szárnyai alól bújt ki. Ma semmi nyoma ennek a kapcsolatnak? Van még ereje a Kossuth Körnek?

– Nagy János függetlennek mondja magát, de a pártok is függetlenedni akarnak tőle. Nem én mondom, hanem azok, akik őt közelről jól ismerik – gyakorlatilag a polgármesteri székbe juttatták –, és akiket ő az első adandó alkalommal elárult, hogy Nagy János egy vezetésre tökéletesen alkalmatlan személyiség, annak minden hátrányával együtt.

A gond csak az, hogy erre előbb is rájöhettek volna. Valószínűleg ez is az oka, hogy a régi „támogatók” most inkább csendben lapítanak. Azt nem tudjuk, hogy Márki-Zay Péter támogatja-e tovább Nagyot, de közeledve az előválasztásokhoz erre a kérdésre rövidesen választ kaphatunk.

– Az ellenzéki előválasztás indulói közül ön szerint van-e „erős ember” vagy sokesélyes a küzdelem?

– Erős baloldali jelöltről Szigetszentmiklóson nem beszélhetünk, mert annyira lejáratták magukat az ellenzéki pártok az elmúlt másfél évben a városban, hogy ezzel a saját jelöltjeiket is mélypontra juttatták. Színjátékot játszanak és egyelőre minden megkopott baloldali párt bábja még a színpadon van, egészen addig, amíg Gyurcsány engedi nekik. Rajtuk kívül a baloldalon indul még Dorogi Gyula az ISZOMM színeiben, aki korábban volt már MSZP-s önkormányzati képviselő, legutóbb pedig DK-s is, most pedig Szanyi Tiborral közösen kampányolnak. Érdekes lesz itt, Szigetszentmiklóson az előttünk álló pár hónap. Miközben az önkormányzati választások óta egymást szidják a baloldalon, volt, hogy dulakodtak, az is előfordult, hogy a Facebookon üzengettek egymásnak, de egymással szemtől szembe már nem ülnek le, nem bíznak egymásban, és az itt élőket magukra hagyták. Ezzel párhuzamosan pedig majd megint kérik a választók bizalmát úgy, hogy semmit nem tettek az elmúlt másfél évben az itt élőkért. Remélem, hogy még egyszer nem fogják tudni becsapni az itt élő embereket.

– Az elmúlt hetek változásai közül talán az LMP-s Kendernay János előtérbe kerülése a legizgalmasabb. Ön szerint ez változtathat Nagy János és Jaksa-Ladányi Emma eddigi erős szövetségén is?

– Az LMP azzal, hogy Kendernay Jánost indítja ebben a körzetben, egyértelmű jelzést küldött, hogy már nem számít Jaksa-Ladányi Emmára, aki korábban a jelöltjük volt. Nyilván a pártban is észlelték, hogy az alpolgármester érdekesen váltogatja a véleményét, amióta képviselő lett a városban. A választások előtt ő volt a leghangosabb, aki azt mondta, hogy Nagy János alkalmatlan polgármesternek és kijelentette, hogy nem csatlakozik a szivárványkoalícióhoz. Majd amikor megígérték neki, hogy alpolgármester lehet a győzelmük után, akkor hirtelen mégis Nagy támogatójává vált.

Az Lehet Más a Politika amellett, hogy országos szinten is eljelentéktelenedett, a 2019. évi EP-választásokon Szigetszentmiklóson is csak 355 szavazatot kapott (2,88 százalék), Jószai Attila (DK) a helyi összeborulás fő koordinátora valamiért mégis úgy gondolta, hogy jó ötlet bevenni a zöldpártot a szivárványkoalícióba. Az eredmény ismert: a választások után szinte rögtön kitört a belháború a baloldalon.

Nagy János viszont most már nem tudja elengedni egyetlen alpolgármesterének a kezét, mert a baloldali frakció kettészakadt és tovább már nem forgácsolhatják egymást. A Szigethalomról idehozott jobbikos Lupa János mellett most még Jaksa-Ladányi Emma támogatja a polgármestert, de nem azért, mert hisz is benne. Látszólagos „szövetségük” a legjobb esetben is csak a kölcsönös bizalmatlanságra épül, ami nem egy tartós fundamentum. Közben pedig a város pénzét felélik. Több százmillió forintot herdálnak el önkormányzati bizottsági helyekre, kabinetvezetőre, és ki tudja még mire.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.