Varga Judit: Megdupláztuk hazánk áldozatsegítő kapacitását

Két új áldozatsegítő központ megnyitását jelentette be az igazságügyi miniszter.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook2020. 11. 25. 8:28
null
2020.09.16. Budapest Varga Judit Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából osztotta meg az igazságügyi miniszter a Facebookon azt a hírt, hogy a meglévő négy mellett decembertől két új áldozatsegítő központ kezdi meg működését hazánkban, Szegeden és Kecskeméten.

Az Igazságügyi Minisztérium részéről év elején meghirdetett Áldozatsegítés éve program keretében idén megduplázták a hazai áldozatsegítő kapacitást

– tudatta Varga Judit, és elmondta, hogy 2020. november 1-jéig közel tízezer hívást fogadtak az áldozatsegítő vonalon. Az áldozatsegítő központokban 1723 bajbajutott kért személyesen segítséget, míg a kormányhivatalok áldozatsegítő szolgálatát is több mint ezer ügyfél vette igénybe a mai napig.

A tárcavezető arra hívta föl a figyelmet, ha valaki a vírushelyzetben vagy más okok miatt, nem tudja vagy nem akarja személyesen felkeresni áldozatsegítő központok valamelyikét, hívhatja a hét minden napján, a nap 24 órájában ingyenesen elérhető áldozatsegítő vonalat a 06-80-225-225-ös telefonszámon, ahol készséggel nyújtanak neki segítséget. A Vansegítség.hu oldalon pedig további információ is elérhető az áldozatsegítéssel kapcsolatban.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.