Varga Judit: Sem a 444.hu, sem Donáth Anna nem tud értelmezni egy sajtóközleményt

Varga Judit: A kormány elkötelezett a civil szervezetek átláthatóságának biztosítása mellett.

Magyar Nemzet
2020. 06. 19. 6:29
null
„Újra a győztesek pártjává akarjuk tenni az Európai Néppártot” Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„És akkor jöjjenek a tények! A kormány elkötelezett a civil szervezetek átláthatóságának biztosítása mellett, ahogy ezt a magyar szabályozás is mutatja, és amely célkitűzés jogszerűségét az Európai Unió Bírósága a mai napon az ítéletében is megerősítette. Jogos elvárás a társadalom részéről, hogy a civil szervezetek finanszírozásuk forrására is kiterjedően transzparensen működjenek, éppen ezért a magyar kormány a Bíróság ítéletére figyelemmel biztosítani fogja az ehhez szükséges eszközöket” – írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit. Az igazságügyi miniszter szerint sem a 444.hu, sem Donáth Anna nem tud/akar helyesen értelmezni egy sajtóközleményt. „Ha már itt tartunk, engem meg ez ijeszt meg. Nem kicsit, nagyon…” – fogalmazott a tárcavezető.

Mint azt megírtuk, Varga Judit az MTI-nek úgy fogalmazott: a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságának a biztosítása a magyar szabályozás célkitűzése, melynek jogszerűségét a bíróság mai ítélete megerősítette.

– A kormány álláspontja továbbra is az, hogy a magyar szabályozásban előírt nyilvántartásba vételi és közzétételi kötelezettségek nem nehezítették meg a támogatott szervezetek finanszírozását vagy működését – közölte a miniszter, hozzátéve, hogy a bíróság ítélete nem hivatkozik egyetlen konkrét adatra vagy bizonyítékra sem, ami ilyen hatást igazolna.

A miniszter hangsúlyozta: az Európai Unió Bírósága június 18-án kihirdetett ítéletében a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló magyar törvény és az uniós jog összhangjáról foglalt állást. – A bíróság hangsúlyozta, hogy az egyesületi finanszírozás átláthatóságának növelésére irányuló célkitűzés közérdeken alapuló nyomós indoknak minősülhet. Egyes civil szervezetek ugyanis, az általuk követett célokra és a rendelkezésükre álló eszközökre tekintettel, olyan jelentős befolyást gyakorolhatnak a közéletre és a nyilvános vitára, amely alapján indokolt, hogy a finanszírozásukra az átláthatóság biztosítására irányuló intézkedések vonatkozzanak, különösen, amennyiben a finanszírozás unión kívüli országból származik – ismertette az igazságügyi miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.