Vasárnap kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára – közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Forrás: MTI2019. 02. 07. 13:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora elmondta: a Magyarországon 12. alkalommal szervezett rendezvénysorozathoz bárki csatlakozhat újabb programmal a www.hazassaghete.hu oldalon.

Kiemelte: az ember alapvető igénye, hogy szeressék, és hogy elköteleződjön valaki mellett. A gyorsan változó világban „haladnunk kell a korral, ugyanakkor az örök értékekhez ragaszkodnunk kell”. Éppen ezért idén először „Házasság start” címmel online tréninget is tartanak a házasság hetében a házasságra készülőknek és a már házasságban élőknek a hagyományos programok mellett – mondta.

Székely János szombathelyi katolikus megyés püspök arról beszélt: a házasságkötés szertartásán is elhangzó jézusi mondat – „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza” – sokkal inkább örömhír, mint tilalom.

Jézus arra tanít, hogy létezik a teljes önátadás, lehet feltétel nélkül szeretni, és ezt a szeretetet megkapni valakitől – mondta a katolikus főpásztor.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a párkapcsolatok nem maguktól maradnak meg. Csak ha két ember képes újra és újra lebontani a közöttük felépülő falakat, akkor marad szép a házasságuk, ehhez pedig sok újrakezdésre, megbocsátásra, humorra, bölcsességre és mindenekelőtt rengeteg egymásra szánt időre van szükség – mondta.

Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke azt mondta: a házasság Isten ajándéka, és mindig akkor fut zátonyra, amikor az ember egymaga akarja irányítani.

Hozzátette: a házasság hetében arra biztatják a párokat, hogy merjék megújítani és „Isten elé vinni” házastársi kapcsolatukat, mert „ha megmentjük a házasságot, akkor megmentjük a családot és a nemzetet”.

Pethesné Dávid Beáta, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének igazgatója azt mondta: az elmúlt időszakban kitolódott a házasságkötések ideje, az emberek nem merik meghozni hosszú távra szóló döntéseiket. Csakhogy – figyelmeztetett – nemcsak a döntéseknek, a döntések elodázásának is életre szóló következményei vannak.

A rendezvénysorozat idei „házaspár arca” Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. A programsorozat általuk választott idei mottója: „Randevú egy életen át”.

A sajtótájékoztatón a házaspár elmondta: több év házasság után jutottak arra a felismerésre, hogy öt gyermekük nevelése mellett szükségük van hetente egy estére, havonta egy napra, amit kettesben töltenek. Meglátásuk szerint ezek a mai napig megtartott „randevúk” segítették őket abban, hogy megőrizzék kapcsolatukat.

A házasság hete központi programjai református istentisztelettel kezdődnek vasárnap Noszvajon, ahol Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdet igét. Február 14-én a Deák téri evangélikus templomban tartanak istentiszteletet Bálint napi áldással, ott Kondor Péter evangélikus püspök hirdet igét. A hetet lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be.

A központi programok sorában konferencián, beszélgetőesten, táncfoglalkozáson járják körül mentálhigiénés szakemberek, művészek, sportolók a házasság, a párkapcsolat témáját.

A 21 országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.