Véradókat köszöntöttek Budapesten

Többszörös véradókat, véradásszervezőket köszöntöttek a véradók napján szerdán Budapesten.

Forrás: MTI2019. 11. 27. 13:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvényen Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár tolmácsolta Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének levelét, aki úgy fogalmazott, már az őskori ember is tisztában volt a vér és az élet összefüggésével, azonban a véradás csak a 20. század vívmánya, és a tudományos, technikai feltételek mellett van egy emberi oldala is. A legfontosabb keresztény alapértékeink közé tartozik az emberi élet tisztelete, a bajba jutottak megsegítése, ezek az alapértékek azok, amelyek arra késztették a mai nap díjazottjait is, hogy ellenszolgáltatás nélkül adjanak vért, legyenek donorok vagy szervezzék a véradásokat – írta a tárcavezető.

„Önök azok a szerény, csendes hősök, akik úgy mentik embertársaik életét, és segítik gyógyulásukat, hogy arról a legtöbb esetben önökön és a véradást szervezőkön kívül senki nem tud” – fogalmazott köszönő levelében Kásler Miklós.

Horváth Ildikó megköszönte a példamutatást is, amivel a fiataloknak megmutatják, el lehet köteleződni e mellett a tevékenység mellett.

Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke arról beszélt, hogy a véradók önzetlensége, az embertársaikon való segíteni akarás példamutató az egész társadalom számára.

A Magyar Vöröskereszt javaslata alapján 1988-tól november 27-e a véradók napja Magyarországon, először 1954-ben ezen a napon adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Az évente megrendezett eseményen sokszoros véradók, több éve a véradásszervezésben tevékenykedők, véradóbarát munkahelyek és a véradómozgalom támogatói részesülnek elismerésben – idén hatvannégyen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.