Veszélybe került Tatabányán az új piac építése

Félbehagyná az előkészített piacfejlesztést Tatabánya balliberális vezetése, és helyette a Konzum épületét újítaná fel. Oda költöztetné a piacot is, a gond csak az, hogy az eredeti beruházásra már mintegy kétszázmillió forintot elköltött eddig a város. S veszélybe kerülhetne a programra elnyert másfél milliárd forintos európai uniós támogatás is.

2020. 06. 23. 6:17
null
20200610 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország A maszk viselését továbbra is javasolják, bizonyos élethelyzetekben elő is írják a szabályok. Fotó: Bujdos Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra kell tervezni a városi piaccal kapcsolatos elképzeléseket – közölte a Facebookon Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya balliberális polgármestere, aki a témában – dacára annak, hogy egy folyamatban levő fejlesztésről van szó – hosszú idő után először szólalt meg érdemben. A tavaly októberi önkormányzati választás óta lényegében jegelte a témát. A politikus a közösségi oldalon tett bejegyzésében most emlékeztetett arra: öt éve a Modern városok program és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrása reményt adott arra, hogy Tatabányán új vásárcsarnokot lehet építeni. – Akkor ingatlanvásárlással, a volt mozi bontásával, területkialakítással és tervezéssel kezdődött a munka. (Erre körülbelül 200 millió forintot el is költött az akkor még kormánypárti vezetésű város.) Közben nemcsak az építőipari árak, hanem a vásárlási szokások is sokat változtak. A jelenlegi városi piacok üzemeltetési tapasztalatai szerint legalább 30 százalékkal csökkent a piaci kereskedők száma – érvelt a balliberális politikus.

Szavai szerint felmerül a kérdés: nem luxuskiadás-e a tervezett több ezer négyzetméteres új piac létrehozása hárommilliárd forintos költséggel, ha nincs megfelelő forrás és a kihasználtsága is kérdéses? A polgármester kifejtette: a következő hónapokban az új vásárcsarnok 2017-ben készült üzleti tervének újragondolását és azt kérte a szakemberektől, hogy készüljön egy előterjesztés az augusztusi közgyűlésnek. S rögtön fel is tette a kérdést: szabad-e több milliárd forintot fordítani egy új épületre, miközben a piac funkcióját – egy felújítás után – el tudja látni a jelenlegi Konzum (vasútállomás környéke) épülete?

Helyi forrásaink azonban arról tájékoztattak, hogy az elnyert 1,5 milliárd forint TOP-os forrás kifejezetten piacfejlesztésre, vásárcsarnok építésére fordítható, és a beruházást 2022-re be kell fejezni. – Ha viszont egy új terv kidolgozásába kezdenek, a korábban az új vásárcsarnok megépítéséhez szükséges előkészületekre fordított összeget is elő kell teremteni, mert az nem lesz elszámolható más építése esetén a pályázatban, és a program lezárása is lehetetlenné válik. Sokkal inkább az lenne a város érdeke, hogy előteremtse a piacépítéshez szükséges forrást. A fejlesztés ugyanis már olyan állapotban van, hogy a polgármesternek csak alá kellene írnia a szerződést a közbeszerzési eljáráson győztes kivitelezővel, és kezdődhetne az építkezés – fogalmazott lapunknak Bereznai Csaba, a körzet fideszes önkormányzati képviselője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.