Vidéki tanárok ezrei kaptak notebookot

Csókás Adrienn
2019. 04. 17. 14:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy kihívás a pedagógusoknak a digitális eszközök használatában lépést tartani a mai gyerekekkel, akik gyakorlatilag okostelefonnal és tablettel a kezükben születnek. A Klebelsberg Központ (KK) ezért mindent megtesz, hogy elősegítse az informatikai eszközök tanórai használatát, oktatásba való bevonását – hangsúlyozta lapunknak Hajnal Gabriella, a szervezet elnöke a MaTech2 elnevezésű kreatív matematikaverseny döntőjén. Amint azt elmondta, a digitális eszközök használatának hasznosságára hívják fel a figyelmet a sajátos tanulmányi vetélkedőjükkel is, amelynek további fontos célja a kevéssé kedvelt és sokak által nehéznek tartott reáltárgyak népszerűsítése.

– Szerettük volna humoros, szórakoztató formában bemutatni a matematikát, egyben felhívni a figyelmet az állandóan változó digitális technológia ismeretének fontosságára. A versenyzők internetet és okoseszközöket is használhattak a feladatok megoldásához, az értékelésnél pedig díjaztuk a minél ötletesebb előadásmódot is – számolt be Hajnal Gabriella a döntőről, ahol a csapatok színdarabként előadva, verselve vagy éppen énekelve, gitárkísérettel vezették le a matematikai tételeket, s egy hatalmas, csaknem 50 négyzetméteres LED-panelen mutatták be prezentációikat.

A KK elnöke szerint sokat javult az utóbbi időben az iskolák informatikai eszközellátottsága, amihez jócskán hozzájárult a fenntartó is: a fővároson és Pest megyén kívül oktató 45 ezer vidéki kaphatott note­bookot, illetve laptopot az elmúlt évben, a diákok pedig 24 ezer tablethez juthattak hozzá a Klebelsberg Központ jóvoltából.

– Fontos, hogy megszerettessük a tanulókkal a reáltantárgyakat, és minél több fiatalt tereljünk a műszaki, informatikai szakterület felé, mert manapság itt várják csak igazán tárt karokkal a pályakezdőket. Informatikusból jelenleg 10-20 ezer fős hiány van a munkaerőpiacon, a mérnöki területről ugyanez mondható el – jelentette ki lapunknak Rajcsányi-Molnár Mónika, a versenyt támogató Dunaújvárosi Egyetem rektorhelyettese.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.