Videóüzenetben köszöntötte a mentőket a miniszter

A reggeli beszédében a miniszter megköszönte a mentők járványügyi munkáját is

Forrás: facebook2020. 09. 03. 9:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere videóüzenetet tett közzé a Facebook-oldalán szeptember 3-án 9 órakor. A tárcavezető a koronavírus első hullámában már sikerrel helytállt mentőknek mondott köszönetet szolgálatukért. A megjelent videójában úgy fogalmaz: hogy bár méltatlan támadások érték őket, az Országos Mentőszolgálat maga a biztonság, illetve annak letéteményese.

A miniszter azzal kezdte a beszédét, hogy a magyar hagyományok, a magyar életszemlélet ősidőkbe visszanyúló központi kérdése az életek mentése. Ennek szervezett formája Magyarországon már 133 éves múlttal rendelkezik, a világon a legelsők között jött létre a hazai mentőszolgálat. Az Országos Mentőszolgálathoz hasonló központilag szervezett, egységes, szabványos és a lakosság által is ismert rendszer, elérhetőség szerint működő mentőszervezet egyedülálló a világon.

Kásler Miklós elmondta, az utóbbi időkben érthetetlen támadások érték mind a hazai egészségügyet, mind a mentőszolgálatot. A miniszter szerint az alaptalan vádakat megcáfolta az a hősies és emberfeletti munka, melyet a mentők hónapokon át végeztek a koronavírus-járvány idején. Kiemelte, a mentők munkájának is köszönhető, hogy az idei év első felében közös erővel sikerült megfékeznie Magyarországnak a Covid–19-járvány terjedésének első periódusát.

A miniszter beszédében megköszönte a mentőszolgálat minden munkatársának áldozatos munkáját, hozzátéve, a további, életeket mentő tevékenységükhöz erőt, egészséget és sok sikert kíván.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.