Vitézy: Draskovicsék hibája, hogy sokba kerül az automaták átállítása

A Budapesti Közlekedési Központ egykori vezetője cáfolta a fővárosi közlekedési cég közleményének állításait, amelyben az előző vezetésre mutogatnak a reptéri buszjegyekkel történt visszaéléssel kapcsolatban.

Magyar Nemzet
2020. 10. 04. 14:18
null
Vitézy Dávid a kormány kulturális beruházásait helyeselte Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Draskovics Tibornak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelenlegi elnökének címzett nyílt levélben Vitézy Dávid cáfolta azt az állítást, miszerint az ő vezetése idején kötött olyan előnytelen szerződést a fővárosi tömegközlekedésért felelős cég, amely miatt sokáig elhúzódott azoknak a reptéri buszjegyek árusításának a megszüntetése, amelyek az április óta a Deák tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között nem is közlekedő 100E járatra szóltak. A Budapesti Közlekedési Központ ráadásul szombati közleményében azt írta: „A szolgáltató a hét évvel ezelőtt kötött egyezmény alapján 1,4 millió forintos árajánlatot adott a gombok kiiktatására, így a repülőtéri és a hajójegy vásárlására szolgáló funkciók deaktiválásáért 2,8 millió forintot fizet a BKK. A gombok visszaállítása várhatóan hasonló költséget emészthet fel.”

Vitézy Dávid mai levelében cáfolta a cég közleményében megjelent állításokat. Mint írta: „Önöknek díjfizetés nélkül, 15 napos átfutási idővel joguk lett volna a 100E autóbusz Covid–19 világjárvány megjelenését követő leállítása után – vagy éppen előzetesen – a reptéri vonaljegyek költségmentes törlésére az automaták kínálatából. A terméket mégis fél éven át, egészen most októberig nem távolították el a kínálatból és közleményük szerint ezután is csak indokolatlan költséggel tették.”

A BKK egykori vezetője arra kérte Draskovics Tibort, hogy „ne próbálják hamis visszamutogatással besározni ezt a sikeres projektet és ezzel magyarázni az elmúlt hónapok hibáit.”

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Vitézy Dávid nyílt levelét.

„Draskovics Tibor részére

Igazgatóság elnöke

BKK Zrt.

Tisztelt Elnök úr!

Engedje meg, hogy Önhöz, mint a BKK de facto vezetőjéhez forduljak a központ 2020. október 3-án, a 100E autóbuszjárat és a hajók jegyeinek értékesítése kapcsán kiadott közleménye ügyében.

Önök közleményükben ezt írják: »A Közlekedő Tömeg Egyesület közösségi oldalán megjelent bejegyzés után a Budapesti Közlekedési Központ azonnal felvette a kapcsolatot az automatákat üzemeltető T-Systemsszel, ugyanis a BKK a jelenleg működő jegyértékesítő automaták 2013-ban megkötött szerződése szerint nem tud közvetlenül, saját jogosultsággal termékeket módosítani a készülékekben. Azaz, nem rendelkezik megfelelő szintű, közvetlen hozzáféréssel az automatákat irányító rendszerhez. A szolgáltató a hét évvel ezelőtt kötött egyezmény alapján 1,4 millió forintos árajánlatot adott a gombok kiiktatására, így a repülőtéri és a hajó jegy vásárlására szolgáló funkciók deaktiválásáért 2,8 millió forintot fizet a BKK. A gombok visszaállítása várhatóan hasonló költséget emészthet fel.«

Ehhez képest a BKK Zrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. között 2013. szeptember 4-én a BKK oldaláról általam – az igazgatóság felhatalmazása alapján – aláírt, a jegykiadó automaták (Ticket Vending Machine = TVM) üzemeltetésére szóló szerződés II. 7.2. pontja a következőképp fogalmaz: »A Megrendelő annak meghatározására is egyoldalúan jogosult, hogy a TVM készülékek segítségével milyen Díjtermékeket (a fővárosi tömegközlekedés igénybe vételére jogosító jegyeket és bérleteket) kíván értékesíteni. A Megrendelő határozza meg az egyes Díjtermékek bruttó (végfelhasználói) árát is. [...] A Megrendelő az Üzemeltetési Időszakban bármikor, egyoldalú, írásbeli jognyilatkozattal jogosult a Díjtermékek árát módosítani, jogosult a díjtermékek fajtáit, összetételét módosítani, jogosult új Díjtermékek értékesítésének bevezetésére, jogosult az egyes Díjtermékek külső kialakítását, adattartalmát módosítani. A módosításokat – az Üzemeltetési díj fejében, külön díj vagy költség felszámítása nélkül – a Vállalkozó a Megrendelő erre vonatkozó írásbeli jognyilatkozatának kézhezvételét követő 15 (tizenöt) napon belül köteles bevezetni a TVM rendszerben, a TVM rendszer működését úgy módosítani, hogy a Megrendelő által közölt módosított feltételek szerint folytatódjon a működése.«

Teljes terjedelemben itt érhető el: https://bkk.hu/apps/docs/beszerzes/20130913_03.pdf

A fentiek szerint önöknek díjfizetés nélkül, 15 napos átfutási idővel joguk lett volna a 100E autóbusz Covid–19 világjárvány megjelenését követő leállítása után – vagy éppen előzetesen – a reptéri vonaljegyek költségmentes törlésére az automaták kínálatából. A terméket mégis fél éven át, egészen most októberig nem távolították el a kínálatból és közleményük szerint ezután is csak indokolatlan költséggel tették.

A 2013-ban a 300 db új jegyautomata telepítésére és üzemeltetésére vonatkozó a T-Systems Magyarországgal kötött megállapodás BKK, mint megrendelő aláírójaként kötelességemnek éreztem a fenti valótlan állításaikra nyilvánosan reagálni, különös tekintettel arra a körülményre, hogy jelentős értékre elkövetett csalás gyanúja miatt a Közlekedő Tömeg Egyesület büntetőfeljelentést is tett a BKK gyakorlata miatt, mivel Önök több mint fél éven keresztül értékesítettek 900 forintba kerülő, más járatra nem érvényes repülőtéri buszjegyeket egy olyan járatra, amely nem is közlekedett. Ezen túl a nem közlekedő dunai hajójáratokra értékesítettek hajójegyeket, ahogy erre közleményük most rámutatott. Ha Önök további milliókat fizetnek ki egy díjmentes szolgáltatásért, az további büntetőjogi tényállásokat is felvethet, érdemes lehet ezügyben tehát a BKK Igazgatóságának megvizsgálnia, mi történt pontosan.

A BKK akkori vezetőjeként büszke vagyok arra, hogy a jegyautomaták üzembe állítása az addig rendszeres pénztári sorban állások megszüntetésével és a város és az agglomeráció számos pontján a 24 órás jegy- és bérletváltás lehetőségének megteremtésével áttörést hozott a budapesti közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalában és jelentősen megemelte a BKK bevételeit, ezáltal tehát mára sokszorosan megtérült. Kérem, ne próbálják hamis visszamutogatással besározni ezt a sikeres projektet és ezzel magyarázni az elmúlt hónapok hibáit.

Tisztelettel:

Vitézy Dávid”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.