Vona Gábor megjósolta, hogy a Jobbik beadja a derekát Gyurcsánynak

A Jobbik volt elnöke már nyáron megmondta, hogy Jakabék végül nem tudnak majd ellenállni a közös lista csábításának.

Vizvári Soma
2020. 12. 26. 11:45
VONA Gbor
Budapest, 2018. április 9. Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatót tart a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Aquincum Hotelben 2018. április 8-án. Vona Gábor lemond elnöki tisztségérõl. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Úgy tűnik, egy közös ellenzéki lista lesz – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vona Gábor még június végén

a 2022-es választással kapcsolatban. – A Jobbik önállóan is be tudna jutni, ha akarna. Azonban úgy tűnik, hogy a Gyurcsány által szorgalmazott egylista-koncepció gravitációjának nehéz ellenállni. Pedig egy olyan lista, amelyen a DK-elnök is rajta van, sok választót elbizonytalanít – vélekedett a Jobbik volt elnöke.

Mint kiderült, Vonának igaza lett, Jakabék valóban nem tudtak ellenállni Gyurcsánynak, és igent mondtak a teljes ellenzéki összefogásra, a közös listára, amelynek jó eséllyel a DK elnökének felesége, Dobrev Klára lehet a miniszterelnök-jelöltje.

Sneider Tamás, a Jobbik exelnöke szintén lapunknak a minap elárulta: tavasz óta komolyan gondolkodhatott a közös listán a Jobbik vezetése. A volt pártelnök hozzátette: az ellene indult kizárási procedúrát is az válthatta ki, hogy nyíltan ellenezte a közös ellenzéki listát.

A Jobbik, a „baloldali néppárt”

– Szerintem a Jobbik lassan baloldali néppárttá vált, az én vezetésem alatt meg nemzeti néppárt volt, amelyik képes volt jobb- és baloldali embereket is megszólítani – nyilatkozta nemrégiben az Azonnalinak Vona Gábor. – A mai Jobbik egyre kevésbé képes a jobboldali embereket elérni, és ezzel szerintem pont az ellenzéki együttműködésben való részvételének lényegét veszíti el. Ott nem egy újabb baloldali, hanem egy jobboldali pártra lenne szükség – fejtette ki. – A Jobbik mégis inkább a DK-val és az MSZP-vel vív balos versenyt az alsó középosztálybeli elégedetlen szavazók megszerzéséért, viszont azt a középosztálybeli polgári réteget, amit én szerettem volna a Jobbik élén megszólítani, és talán sikerült is 2018 előtt, szerintem elveszítette – mondta Vona Gábor.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.