Zöldterületekkel javítják Budapest élhetőségét

Az állami segítséggel megvalósítani tervezett budapesti zöldfejlesztések közül a kormány még tavaly több mint százmillió forintot különített el a budai zöldkorridor és a Városmajor megújítására.

2020. 03. 07. 9:06
null
A városligeti rózsakert is népszerű szabadidős célpont Fotó: MTI/Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akkor születhetnek a Puskás Arénához hasonló épületek, ha sikerül megtalálni azt az egyensúlyt, amelyben sem a szabadság nem teszi szertelenné a munkát, sem a fegyelem nem fojtja meg a szabadságot – jelentette ki Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára tegnap a Magyar Építőművészek Szövetségének nemzetközi építészkongresszusán.

A gyógyító építészet tematikájú rendezvény szakmai tanácsadója, Martha Thorne előadásában fontosnak és továbbvizsgálandónak nevezte az épített környezet, az egészség, valamint az élhetőség összekapcsolását.

A városligeti rózsakert is népszerű szabadidős célpont
Fotó: MTI/Róka László

Schneller Domonkos, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a nagyvárosokban élők egészsége nagymértékben összefügg a meglévő zöldfelületek minőségével és hozzáférhetőségével. Ezzel kapcsolatban ismertette az állami segítséggel megvalósítani tervezett budapesti zöldfejlesztéseket, amelyek közül a kormány még tavaly több mint százmillió forintot különített el a budai zöldkorridor és a Városmajor megújításának előkészítésére.

A kabinet az érintett önkormányzatokkal együttműködve még ebben a fél évben megkezdi a Népliget teljes megújításának előkészítését. Mint mondta, Budapest egyik legnagyobb közparkjában kizárólag a zöldterületre vonatkozó fejlesztéseket terveznek, amelyekkel Budapest Central Parkjává is tehetik a Népligetet. Schneller Domonkos az elmúlt ötven év legjelentősebb városfejlesztési projektjének nevezte a Déli városkapu beruházást, amelynek részeként egyebek mellett hetvenhektárnyi parkot is létrehoznak 2025-ig. A Városligetben pedig több mint félmillió négyzetméternyi zöldterület újul meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.