Zuglóban megint csak egy pályázó kapná a parkolóórák üzemeltetését

A zuglói parkolási rendszer kiugróan magas üzemeltetési költségének csökkentését várja el a polgármestertől a helyi Fidesz-frakció, amely kíváncsi arra is: milyen ajánlatot kap erre vonatkozóan a kerület az egyetlen pályázótól. Karácsony Gergely nemrég arról beszélt, hogy a XIV. kerületben egy MSZP—Fidesz háttéralku nyomán kötöttek előnytelen parkolási szerződéseket. Igaz, ezeket polgármesterként ő terjesztette be.

Baranyai Gábor - Kárpáti András
2019. 04. 02. 5:55
null
A helyi Fidesz-frakció közölte: csak a kerület számára legkedvezőbb megoldást fogja támogatni Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A mostani politikai légkörben lehet, hogy semmilyen, Karácsony Gergely csapata által jegyzett előterjesztést nem fogunk támogatni Zuglóban, hiszen a polgármester maga hangoztatja a saját, köztisztviselők által előkészített kezdeményezéseiről, hogy azok rosszak, illetve mutyi eredményei – jelentette ki lapunknak Rozgonyi Zoltán, a XIV. kerület fideszes alpolgármestere azzal kapcsolatban, hogy a Zugló parkolási rendszerét szabályozó több szerződés is lejár a nyár folyamán.

Szavai szerint az órák rendkívül magas költségű (szerkezetenként jelenleg havi 69 ezer forintra rúg a műszaki üzemeltetés) működtetését szabályozó kontraktusok módosulhatnak, hiszen az új parkolási övezetek parkolóórákkal való felszerelésére és műszaki üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul. – Kíváncsian várjuk, hogy milyen ajánlatot kap Zugló az egyetlen pályázótól: módosul-e az automaták beszerzési ára vagy a működtetés költségei – tette hozzá.

Az alpolgármester az élőmunkával kapcsolatos szerződések kapcsán úgy látja, azok módosításával nem csökkenthető jelentősen a zuglói parkolási rendszer veszteségessége, hiszen mindössze harminc-egynéhány ember foglalkoztatásáról van szó. Az alpolgármester szerint mérlegelendő, hogy csökkenthetők-e a személyi kiadások, ha új közbeszerzési eljárást írnak ki, vagy ha a rendészet veszi át az élőmunkát igénylő üzemeltetési feladatokat. Hozzátette: a Fidesz-frakció csak a Zuglónak legkedvezőbb megoldást fogja támogatni. – Mindenképpen szükséges a költségek csökkentése, mert a veszteséges üzemeltetés nem elfogadható számunkra – szögezte le az alpolgármester.

A helyi Fidesz-frakció közölte: csak a kerület számára legkedvezőbb megoldást fogja támogatni
Fotó: Mirkó István

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője tegnapi, parlamenti sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta: ne őt és Karácsony Gergely polgármestert, pártja társelnökét, hanem Tarlós István főpolgármestert és Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezzük a zuglói parkolási ügy kapcsán, mivel ők tehetnek róla, hogy nincs egységes rendszer a fővárosban.

Karácsony Gergely az Azonnali.hu-nak adott pénteki telefonos interjúban az általa vezetett kerületet hátrányosan érintő háttéralkuk kapcsán szintén hárított. „Mások rossz döntéseiért miért kéne nekem vállalni a felelősséget?” – nyilatkozta a lapnak. Karácsony Gergely szerint a 2017-ben megkötött parkolási szerződések felbontására nincs jogszabály adta lehetőség, de a lejáró szerződéseket nem kell meghosszabbítani. A Párbeszéd társelnöke arra a kérdésre, hogy ha a XIV. kerületben a szocialisták korrumpálódtak, mi lesz a garancia, hogy ezt fővárosi szinten nem fogják folytatni, azt mondta: az MSZP olyan főpolgármester-jelöltet támogat, „aki bármilyen konfliktust vállal annak érdekében, hogy véget vessen a budapesti mutyiknak”.

Karácsony Gergely egy hete az ATV műsorában beszélt arról, hogy Zuglóban egy MSZP–Fidesz háttéralku nyomán kötöttek a kerület számára előnytelen parkolási szerződéseket. Ezeket ugyan polgármesterként ő terjesztette be, de aztán nem szavazta meg, sőt vétóval sem élt, hanem tartózkodott. A XIV. kerületben a fizetős parkolási rendszerre kiírt pályázatra mindössze ketten jelentkeztek, de az eljárás során kizárták az olcsóbb ajánlatot tevő céget, majd a drágábban dolgozó vállalkozásra bízták a tagadhatatlanul korszerű parkolóautomaták telepítését és üzemeltetését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.