Gyorsítóval tömi az ENSZ a görög banki alkalmazottakat?
Más magyarázat nincs.
Más magyarázat nincs.
Illés Boglárka hangsúlyozta: számtalan bevált magyar gyakorlatot osztottak meg, nemcsak a munkanélküliség csökkentésével, hanem az oktatással és a tehetséggondozással kapcsolatban is.
A két éve indult migránskártyaprogramban eddig több mint 111 ezer ember kapott pénzt, az így elköltött összeg majdnem 7 millió euróra rúg.
Megegyezés született csütörtökön a vöröskereszt és Venezuela kormánya között a nemzetközi humanitárius segélyek fogadásáról – áll a nemzetközi segélyszervezet közleményében.
Abban nincs vita az ENSZ-ben sem, hogy Európa és a világ jövőjét is alapvetően meghatározó jelenség a tömeges illegális migráció – hangsúlyozta külgazdasági és külügyminiszter.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa sürgősséggel, zárt ajtók mögött tárgyal a fellángolt líbiai harcok lehetséges megoldását keresve – jelentette szerdán az Euronews hírcsatorna.
A nemzetközi felháborodás ellenére is életbe léptették Bruneiben a héten az új, az iszlám jogon (saría) alapuló büntető törvénykönyvet.
A Líbiában küszöbön álló, újabb humanitárius válságra figyelmeztetett az Európai Unió, az ENSZ, valamint több ország vezetője is, miután Halifa Haftár tábornok a csapataival a főváros elfoglalására indult.
A brit, a francia és a német ENSZ-nagykövet az ENSZ-főtitkárhoz címzett közös levélben fejezte ki aggodalmát kedden amiatt, hogy Irán rakétaprogramja keretében „egyre intenzívebb tevékenységet folytat”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Menczer Tamás emlékeztette a Tisza Párt elnökét saját szavaira.
A svájci Weltwoche úgy tudja, a magyar miniszterelnök Kínával és Brazíliával közösen dolgozik egy olyan találkozón, ahova leültetnék Ukrajnát és Oroszországot.
A szlovén kerekes a Giro d’Italia és a Tour de France után a világbajnokságon is nyert idén.
Az aktív közösségek szerepe felértékelődik.
Az idei NATO-futás különleges sportesemény.
A magyar válogatott Dárdai Mártonnal a kezdőjében felálló Hertha Berlin 4–1-re kapott ki az Elversberg ellen.
Mintegy 35 ezer hívő előtt tartott szentmisét Ferenc pápa vasárnap a brüsszeli Baldvin király stadionban.
A beszámolók szerint a holttestet épségben emelték ki, nem voltak rajta látható sebek a támadás nyomán.
A svéd diákok iskolai eredményei évek óta romlanak, amihez nagyban hozzájárul a bevándorlás.
According to Fidesz MEP Erno Schaller-Baross, Peter Magyar has lost his courage and is hiding behind his parliamentary immunity in connection with a theft case.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.