Magyarország az üldözött keresztények hangja kíván lenni a világban
A Hungary Helps program iránt az Egyesült Államokban is komoly fogékonyság van – mondta a Magyar Hírlapnak Juhász Hajnalka miniszteri biztos.
A Hungary Helps program iránt az Egyesült Államokban is komoly fogékonyság van – mondta a Magyar Hírlapnak Juhász Hajnalka miniszteri biztos.
Mintegy 90 ember halt meg egy északkelet-szíriai menekülttábor felé tartva vagy nem sokkal a táborba érkezést követően, miután elhagyták az Iszlám Állam terrorszervezet által uralt területet – közölte kedden az ENSZ egyik ügynöksége. A halottak kétharmada
Az Európa kitárja a kapuit a menedékkérők előtt felkiáltású bejegyzés szerzője arra is felhívta a figyelmet: már nem kell sokáig várni az új úti okmány bevezetéséig.
Líbia nemzetközileg elismert kormányfője és az ország keleti részét irányító katonai parancsnok megegyezett abban, hogy választásokra van szükség – közölte az ENSZ csütörtökön.
Tagadni próbálják, de létezik és az európai polgárok adójából tartják fenn azt a segélyprogramot, amelynek keretében névtelen bankkártyákat osztanak ki az ENSZ égisze alatt.
A külgazdasági és külügyminiszter felszólalásaiban nyomatékkal hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek haladéktalanul fel kellene hagynia migrációt támogató álláspontjával.
Az utóbbi tíz évben 2018-ban halt meg a legtöbb – csaknem 4 ezer – polgári lakos az afganisztáni harcokban – derült ki az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) és a világszervezet emberi jogi főbiztosi hivatalának vasárnap közzétett jelentéséből.
A már öt hónapja tartó béke ellenére továbbra is tombol az éhínség Dél-Szudánban. Másfél millió ember áll az éhezés szélén, valamint a lakosság több mint fele, 6 millió ember szenved súlyos élelmiszerhiányban – áll az ENSZ és a dél-szudáni kormány pénteke
Amerikai sajtójelentések szerint Kelly Craft, Kanadában akkreditált amerikai nagykövet a legesélyesebb arra, hogy az Egyesült Államok következő ENSZ-nagykövete legyen.
Újabb spanyol hajó okozott kisebb botrányt a gibraltári vizeken a hét végén, amit a brit tengerentúli területen esztelen provokációnak neveztek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minden pár gyanús vödörrel kezdődött.
Szerintük inkább ösztönözni kellene a lakosságot a takarékosságra, az olcsó energiaárak pedig nem segítik ezt.
Újabb áradástól tartanak Romániában a két hete bekövetkezett árvíz által sújtott térségben, ezért vasárnap elrendelték 23 moldvai településen több mint ezer ember evakuálását megelőző jelleggel.
A Fradi nyerőembere ezúttal is a rekordösszegért megvásárolt brazil Saldanha volt, aki egy perccel a becserélését követően eldöntötte a rangadót.
A Duna Művészegyüttes új bemutatóra készül.
A Patrióták számára hatalmas áttörés az Osztrák Szabadságpárt győzelme, mert az egyik legfontosabb nyugati tagállamban a legerősebb párt tagjai a Patrióták frakciójában ülnek – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja.
A helyzetet tovább súlyosbítják a nyugati szankciók, amelyek megnehezítik a problémák megoldását.
A Tisza Párt elnöke ugyanakkor ragaszkodik a mentelmi jogához és kérdés, hogy kiadja-e őt az Európai Parlament.
Nagy sikert arattak a REpontok.
Az urnazárás utáni első előrejelzések szerint az Osztrák Szabadságpárt nyerte meg a parlamenti választásokat Ausztriában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.