Alan Wake 2: Teljes gőzerővel haladhat a játék fejlesztés

Még a játékbeli Old Gods of Asgard zenekar is életjelek adásába kezdett – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 08. 17. 13:24
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izgalmas hírekkel szolgált márciusban Jeff Grubb játékújságíró az eredetileg Xbox 360-ra megjelent, majd később számítógépekre is kiadott Alan Wake rajongóinak, állítása szerint az Epic Games anyagi támogatásával megkezdődött a játék folytatásának fejlesztése, ez lesz a finn Remedy következő nagy költségvetésű projektje.

A fejlesztőcég a napokban új információkkal szolgálhatott az ügy kapcsán: ugyan még titokzatoskodik a készülő játék kapcsán, de állítása szerint most már teljes gőzzel folyik a fejlesztése. Eközben egy jóval kisebb költségvetésű, ugyanahhoz a szériához kapcsolódó projekten is folyik a munka.

A Remedy még 2019-ben szerezte meg az Alan Wake jogait a Microsofttól, később pedig előállt a Remedy Connected Universe koncepcióval, amely szerint a játékai kapcsolatban állnak egymással, ugyanabban az univerzumban játszódnak. Egyelőre az Alan Wake és a Control kerültek bele a kalapba, hiszen a Max Payne jogai a Take-Two kiadónál, a Quantum Breaké pedig a Microsoftnál vannak.

Az Alan Wake 2 fejlesztése egyáltalán nem lenne meglepő, hiszen a Remedy biztosan nem viccből adott pénzt a szellemi tulajdonért, Sam Lake kreatív igazgató deklaráltan szeretne második részt készíteni, a Connected Universe kezdeményezés keretében pedig a Control második kiegészítőjében már tiszteletét is tette a főszereplő író.

Végül érdekes, hogy az Wlan wake fiktív Old Gods of Asgard zenekara is aktiválta magát, a Poets of the Fall által „alakított" rockbanda új ajándéktárgyakat próbál rásózni a fanokra.

A Control említett DLC-jében szó esett az idős Anderson-testvérek által alkotott zenekarról: az eltűnt Alan Wake volt ügynökeként szolgált Barry Wheeler segítségével új dalt írtak és visszatérő turnéra indultak, de az utóbbit az egészségük miatt aggódva félúton lemondta a menedzser, majd 2014-ben finanszírozta a Valhalla idősotthon létrehozását számukra.

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Kiemelt kép: Flickr

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.