A Windows 11-ben állítólag már nem lesz kékhalál

A Microsoft következő operációs rendszeréből eltűnik a legendás kékhalál, a helyét fekete hibaképernyő veszi át – írja a bama.hu.

Forrás: bama.hu - mediaworks, Origo2021. 07. 06. 12:44
null
Illusztráció Forrás: unsplash
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Microsoft sok új funkciót épít a Windows 11 operációs rendszerébe, ezek egy része pedig már kipróbálható az Insidereknek szóló előzetesben. Az androidos appok emulációja később érkezik, de a továbbfejlesztett Snap Assist például már elérhető.

Van egy olyan jelentős változtatás is, amellyel viszont még a tesztelők sem feltétlen találkoztak. A bétákban és előzetesekben a hibaképernyő zöld, azonban a The Verge jelentése alapján a Microsoft a stabil kiadásból kiveszi a kékhalált – tudta meg az Origo.

Illusztráció
Fotó: unsplash

A legendás, kék színű hibaképernyő helyét fekete képernyős hibajelentés veszi át. A kékhalál már a Windows 1.0-ban is benne volt, majd a Windows 95-ben megújult, a Windows 8-ban pedig kapott egy szomorú emotikont. 2016-ban végül QR-kóddal frissítette a kékhalált a Windows 10, a szín viszont a nagyjából 30 év alatt nem változott.

Azt nem árulta el a Microsoft, hogy miért vált fekete hibaképernyőre a Windows 11 alatt, de egyesek szerint talán az lehet az oka, hogy ez kevésbé rémisztő, mint a kék, amikor előjön.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.