Egy nagyszerű konzol, amit a bukás küszöbére sodort a vírus

Hiába vezetett be zseniális innovációkat a cég, ha a vevőknek esélyük sincs kipróbálni őket.

Forrás: origo.hu2020. 08. 25. 17:41
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A PlayStation 5 számos olyan újdonsággal érkezik, amelyeket nem lehet átadni videókon vagy cikkeken keresztül. A legjobb az lenne, ha a vásárlók a megjelenésig hátralévő hetekben különböző eseményeken, áruházakban elhelyezett standoknál maguk is kipróbálhatnák, ez azonban szinte lehetetlen, amíg a világ számos pontján tombol a koronavírus-járvány. Ilyen körülmények között még nem jelent meg új konzolgeneráció, így nem csoda, hogy a Sonynak is rengeteg új kihívást kell leküzdenie.

Habár napra pontosan még nem tudjuk, hogy mikor jelenik meg a Sony új generációs konzolja, a PlayStation 5, azonban az biztos, hogy az idei ünnepi szezonra már a boltok polcaira kerül. A kiszivárgott információk alapján novemberi rajtra lehet számítani, és ha csak valami hatalmas csoda nem történik, a koronavírus-járvány addig még biztosan komoly tényező lesz világszerte.

De a Sony szempontjából talán még ennél is fontosabb (vagy inkább súlyosabb), hogy a járvány megnehezíti az induláshoz szükséges felkészülést, pedig a helyzet eddig sem volt egyszerű: a Bloomberg korábban például arról számolt be, hogy a tervezési folyamatok végét és a gyártás megkezdését is késleltette valamennyire, hogy a koronavírus miatt pár hónappal ezelőtt még viszonylag bizonytalan volt a kínai beszállítói partnerek elérhetősége.

Most már azonban csak körülbelül három hónap van hátra a PlayStation 5 megjelenéséig, így a Sonynak a marketinggel kellene foglalkoznia, hogy mindenkinek megmutassa, miért lesz érdemes beruházni az új konzolra.

Míg a Microsoft egyfajta „puha” generációváltást tervez, és a saját játékai egy ideig még Xbox One-ra is meg fognak jelenni (meg persze PC-re), addig a Sony a tőle megszokott módon ezúttal is élesen tervezi elkülöníteni a generációkat, és igyekszik majd a lehető legtöbb PS4-felhasználót a lehető legrövidebb idő alatt átterelni a PS5-re.

Fotó: MTI/EPA

A probléma, hogy a grafikai előrelépés önmagában egyre kevésbé meggyőző. Ahogy a játékok grafikája fejlődött az elmúlt években, most már nem azonnal egyértelmű a generációk közötti szakadék, mint korábban.

Persze, a látvány továbbra is fontos, és ezúttal is komoly előrelépés várható (még ha ez az első időszakban nem is lesz mindenki számára teljesen nyilvánvaló), de a Sony is érezte, hogy ezúttal több kell majd egy generációváltáshoz, így alapvetően a grafikán kívül három fontos területet jelöltek meg, ahol szerintük akkora előrelépés várható, mint korábban soha:

  • a kontrollerbe épített rengeteg újfajta visszajelzési lehetőség,
  • a teljesen újfajta 3D-s térhangzás,
  • és szupergyors SSD háttértár nyújtotta új lehetőségek.
  • A probléma pedig ott kezdődik, hogy ezeket nagyon nehéz megmutatni videókban, előzetesekben, és ugyan lehet cikkeket és blogposztokat írni róla a világ végéig, és bizonygatni, hogy milyen elképesztő technológiai háttér áll ezek mögött, ezek mind olyan dolgokat, amiket élőben kell megtapasztalni, hogy igazán hatásosak legyenek.

    Azért a Sony próbálkozik, és már kiadta a PlayStation 5 első reklámfilmjét, amiben egy félig élőszereplős, félig CGI megoldással igyekszik kidomborítani a kontroller és a hangzás lehetőségeit.

    Ez tulajdonképpen egy kényszermegoldás, de annak azért egészen jó.

    De a koronavírus-járvány miatt másfajta megoldásokra van szükség, mint eddig. „Ha a világ most normálisan működne, akkor már ott lennénk standokkal a különböző eseményeken, ahol az érdeklődők kipróbálhatnák és megtapasztalhatnák a terméket, és rögtön megértenék, hogy miről is van szó.

    Mivel ez jelenleg nem lehetséges, az első kihívás az volt, hogy miként tudjuk ezeket átadni egy videóban, és hogy egyáltalán hogyan készítsük el a videót a mostani helyzetben?” – fejtette ki Eric Lempel, a Sony Interactive Entertainment globális marketingért felelős vezetője.

    Végül egyébként a színésznőt a saját otthonában vették fel, miközben a marketinges csapat a világ egyik pontján, a rendező pedig a világ másik pontján volt, és több mint 70 grafikus dolgozott rajta különböző helyekről.

    Kattan a kontroller

    De miről van szó? A PlayStation 5-höz teljesen új irányítót tervezett a Sony, ami a vállalatnál eddig bevett DualShock helyett DualSense néven fut, és nagyon kifonomult rezgőmotorokkal valamint a játékfejlesztők által szabályozható ravaszokkal érkezik. Hogy nagyjából mire lehet ettől számítani, arról már a fejlesztők is ejtettek néhány szót.

    Forrás: Origo

    A Deathloop című lövöldözős játékban például a blokkolják majd a ravaszok meghúzását, ha a játékon belül éppen bedöglött a fegyverünk, így a felhasználó már az előtt tudja, hogy mi a helyzet, mielőtt lejátszódna az ehhez kapcsolódó animáció. A Spider-Man: Miles Morales készítői szerint Pókember minden képességének rezdülését érezni fogjuk, például hogy egy támadás „feltöltése” során hogyan áramlik végig az „energia” az irányító bal oldalára a jobb oldalra, ahol éppen nyomva tartjuk a gombot.

    A világ egyik legnépszerűbb autós játékában, a Gran Turismo 7-ben érezni fogjuk, ahogy a blokkolásgátló apránként visszarúgja a „fékpedált”, de még a gumik tapadását is jobban át fogják tudni adni.A sokak által várt klasszikus Demon's Souls felújított változatának kreatív igazgatója, Gavin Moore pedig úgy nyilatkozott, hogy még az egyébként unalmas apróságokat is élménnyé tudják tenni, például ahogy a játékos meghúz egy kart.

    Elmondása szerint a hagyományos rezgőmotorokkal sosem tudnának olyan apróságokat fizikailag közvetíteni a játékos felé, mint két fém összecsapásának érzését, vagy amikor a játékos kezében tűz pattog egy varázslat nyomán.

    Mindez persze leírva érdekfeszítően hangzik, de nyilván teljesen más lenne élőben kipróbálni.

    Mint ahogy élőben kellene megtapasztalni az újfajta 3D-s hangzást is, aminek előállításához egy nagyon komplex hardveres elemet tervezett a Sony a PS5 központi processzorába. Mark Cerny, a konzol vezető mérnöke (és játékipari legenda) korábban hangsúlyozta, hogy ennek nagyon ideje volt, szerinte ugyanis a hangzásvilág nem, hogy nem fejlődött a jelenlegi konzolgenerációban, hanem még visszalépett a 2006-os PlayStation 3-hoz képest.

    Fotó: MTI/EPA/Peter Foley

    Az idei megjelenés biztos

    Habár a helyzet nem egyszerű a járvány miatt, Eric Lempel újra megerősítette, hogy a PS5 mindenképpen piacra kerül az idei ünnepi szezonban, ezt semmi nem veszélyeztetheti. Persze egy új konzol mellé olyan játékok is kellenek, amik kívánatossá teszik a gépet, de állítólag ezek fejlesztése is jól halad, és a megjelenéskor elérhető felhozatal a legjobb lesz a PlayStation-konzol történelmében.

    Persze, ezt minden új generáció megjelenése előtt halljuk, úgyhogy jobb lenne inkább látni ezeket a bizonyos játékokat. Lempel szerint erre sem kell sokat várni: habár most leginkább a konzol új, különleges funkcióira koncentrálnak, a következő hetekben sorra kanyarodnak rá arra, ami végső soron a lényeget jelenti: hogy mégis milyen tartalom lesz elérhető PS5-re.

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.