Várni kell még a hihetetlenül népszerű Switch új verziójára

Ez eddigieknél kevésbé tagadja a létezését a japán gyártó – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 02. 03. 15:05
null
Super Mario játék fut a Nintendo Switch eszközön Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan a tavalyi évben látszólag a komplett játékvilág a Sony PlayStation 5 és a Microsoft Xbox Series konzolok körül forgott, mindeközben viszont a Nintendo csendben nevetett a markába, hiszen a Switch konzoljából a legtöbb kulcsfontosságú piacon több fogyott, mint PlayStationből vagy Xboxból.

A legújabb pénzügyi jelentésének nyilvánosságra hozása során Shuntaro Furukawa vezérigazgató szokás szerint megkapta a kérdést, hogy vannak-e hardveres tervei a Nintendónak az évre, elvégre már három éve szakadatlanul megy a pletyka az erősebb Switch érkezéséről.

Mario Kart játék fut a Nintendo Switch eszközön
Fotó: Pexels

Az üzletember nemrég még sablonszerűen azt válaszolta az érdeklődésre, hogy nincsenek tervek új konzol piacra dobására, azonban most puhított az álláspontján: a cég nem tervez egyhamar új Switchet bejelenteni.

Nem lenne meglepő, amennyiben a vállalat idén nem kívánná erőltetni a sokak által „Switch Pro„ néven emlegetett modellt, hiszen egyrészt az idei év javarészt a még hónapokig hiánytermék PlayStation 5 és Xbox Series gépekről fog szólni, másrészt pedig az általános iparági nehézségek miatt az új modell gyártása is szokatlanul nagy kihívást jelenthetne.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

2020 slágere a Nintendo Switch volt a konzolpiacon

Úgy tűnik, hogy igazi örökzöld a Nintendo Switch, a termék népszerűsége egyszerűen nem csökken, pedig márciusban már a negyedik évfordulóját ünnepli. Hiába robbantott a PlayStation 5 és az Xbox Series X és S, a készlethiányok miatt ezek nem rúghattak labdába. Amerikában, Japánban, Nagy-Britanniában és Ausztráliában is a Nintendo Switch volt 2020 legkeresettebb konzolja – olvasható az Origo cikkében.

A Famitsu jelentése szerint Japánban 6,85 millió talált belőle gazdára, ebből 2 millió volt Lite variáns. A helyi piaci részesedése így 87 százalék volt 2020-ban a Nintendónak.

Nagy-Britanniában már komolyabb verseny alakult ki, ott az eladások 52,2 százalékkal nőttek a Switch esetében, ez pedig elég volt arra, hogy a konzol lenyomja a PlayStation 4-et.

Ausztráliában már 88 százalékos növekedés volt a Switch keresletében, Amerikában pedig szintén a Nintendo megoldása örvendhetett a legnagyobb keresletnek. Eladások terén csak 2008-ban a Nintendo Wii tudta túlszárnyalni Amerikában.

A szakértők szerint 2021 a PlayStation 5 éve lehet, de azért a Nintendót sem szabad leírni: mostanra több mint 68 millió Switch konzolt adott el, és lassan a frissített modell is érkezhet.

Tovább

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.