A Fekete özvegy pandémiás jegyárbevételi rekordot ért el

A Scarlett Johansson címszereplésével forgatott film hosszú utat járt be, míg a mozivásznakra került.

Forrás: MTI2021. 07. 13. 9:20
null
A Fekete özvegy pandémiás jegyárbevételi rekordot ért el a hétvégén az észak-amerikai mozikban Fotó: Photo Credit: Francois Duhamel Forrás: Flickr
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fekete özvegy pandémiás jegyárbevételi rekordot ért el a hétvégén az észak-amerikai mozikban annak ellenére, hogy a film otthon is nézhető volt.

Becslésük szerint 80 millió dolláros (23,9 milliárd forint) jegyárbevételt ért el a thriller – jelentette be vasárnap a Walt Disney stúdió. A nemzetközi piacokon bezsebelt 78 millióval és a Disney+ streamingszolgáltató legalább 60 milliós megtekintési díjával együtt több mint 218 millióval zárja bemutatója első hétvégéjét a Fekete özvegy. A stúdió szerint a Star Wars: Skywalker kora 2019-es, vagyis pandémia előtti bemutatója óta debütáló film ekkora összeget még nem hozott.

Az előző pandémiás rekorder a Universal stúdió Halálos iramban 9.-e volt, mely néhány hete 70 millió dollárt produkált a nyitó hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.

A Scarlett Johansson címszereplésével forgatott film hosszú utat járt be, míg a mozivásznakra került. Eredetileg tavaly májusban mutatták volna be, de a koronavírus-világjárvány közbeszólt. Végül a Disney úgy döntött, egyszerre több platformon is elérhetővé teszi a filmet, a mozik mellett 30 dolláros bérleti díjért megnézhették saját streamingcsatornája előfizetői is.

A Fekete özvegy pandémiás jegyárbevételi rekordot ért el a hétvégén az észak-amerikai mozikban
Fotó: Flickr

A pandémia idején nem ez volt az első több platformos filmbemutató, maga a Disney már a Szörnyellával is így tett. A Marvel-moziuniverzum – a Disney leányvállalata – azonban először próbálkozott a hibrid stratégiával. A Marvel egyébként két éve először jelentkezett új filmmel a mozikban.

A heti sikerlista második helyére az eddigi rekorder, a Halálos iramban 9. futott be 10,8 milliós hétvégi eredménnyel. A film három hét alatt Észak-Amerikában 141 milliót, a nemzetközi piacokon 400 milliót szedett össze, ezzel összesen már 541 milliónál jár.

A harmadik és negyedik helyet szintén a Universal két filmje, a Bébi úr: családi ügy (8,7 millió dollár) és a The Forever Purge című horror (6,7 millió dollár) szerezte meg.

Az ötödik helyre a Hang nélkül 2. futott be hárommillióval, mellyel észak-amerikai jegyárbevétele 150 millióra nőtt, ezzel a pandémia idejének eddigi legjobbja lett.

Sean Penn feledtetni tudta öt évvel ezelőtti bukását Cannes-ban

Sean Penn rendezőnként feledtetni tudta új filmjével az öt évvel ezelőtt elszenvedett bukását a cannes-i fesztiválon: az Arany Pálmáért versenyző Flag day című melodrámát – amelyben az amerikai sztár gyerekeivel, Dylan Penn-nel és Hopper Jack Penn-nel együtt is játszik – hosszú tapssal jutalmazta a díszbemutató közönsége.

Tovább...

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.