Elon Musk jegyet vett riválisa, Richard Branson űrjáratára

Egy brit lap értesülése szerint az amerikai Elon Musk, a Tesla és a SpaceX igazgatója jegyet vásárolt Richard Branson brit milliárdos űrjáratára.

Forrás: MTI2021. 07. 11. 18:24
null
Elon Musk jegyet vásárolt Richard Branson brit milliárdos űrjáratára Forrás: Flickr
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben Branson cége, a Virgin Galactic első, teljes személyzettel és utasokkal a világűr széléig tartó utazására készül vasárnap, a The Sunday Times értesülése szerint Musk, a rivális SpaceX űrvállalkozás feje megvásárolt magának egy jegyet a Virgin egyik jövőbeli útjára.

Musk tízezer dollárt (majdnem hárommillió forint) helyezett letétbe, hogy lefoglaljon magának egy helyet, a járat indulásának dátumát azonban nem határozták meg.

Branson a The Sunday Timesnak adott interjúban megerősítette a vásárlás tényét, hozzátéve, hogy talán viszonozza Musk gesztusát, és jegyet vesz a SpaceX egy jövőbeli járatára.

– Elon a barátom, és egy napon talán és is utazom az egyik űrhajóján – mondta.

A milliárdosok űrversenye során a SpaceX rakéták tucatjait lőtte már fel, embereket is utaztatott, de Musk maga még nem űrhajózott. A SpaceX első, teljesen magánűrjárata ősszel indul.

Elon Musk jegyet vásárolt Richard Branson brit milliárdos űrjáratára
Fotó: Flickr

Richard Branson lesz az első, aki tulajdonos-űrhajósként vesz részt egy küldetésen, megelőzve az Amazon-alapító amerikai Jeff Bezost, aki kilenc nap múlva tervezi az űrutazást saját rakétáján, amelyet a Blue Origin nevű cége épít.

A Virgin Galactic űrturistái mintegy 250 ezer dollárért szállhatnak majd a fedélzetre, útjukon négy percig a súlytalanságba is belekóstolhatnak.

Branson vasárnap Új-Mexikóból indul a világűr határára helyi idő szerint 8.30-kor (magyar idő szerint 16.30-kor), a startot a Virgin Galactic portálja élőben közvetíti.

Edzés és étkezés milliárdos módra

Milliárdosok, akik akkor is vígan elélnének, ha soha többet nem dolgoznának. A CsupaSport magzin négy olyan milliárdost mutat be, akik közül néhányan szélsőséges módszerekkel tartják csúcsformában magukat.

Tovább...

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.