Nem fogja elhinni, mennyibe került ez a postagalamb

Minden korábbinál magasabb áron, 1,6 millió euróért (572 millió forint) kelt el egy postagalamb egy vasárnap végetért online belgiumi aukción.

Forrás: MTI2020. 11. 15. 17:39
null
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A New Kim nevű hároméves belga versenygalambért már a múlt héten tettek a korábbi, 1,252 millió eurós rekordot meghaladó ajánlatokat, a leütési ár azonban vasárnap, az utolsó félórában szökött igazán magasba két szenvedélyes licitáló, a Super Duper és a Hitman fedőnevű kínai gyűjtő párharca nyomán.

A korábbi rekordot egy másik belga versenygalamb, Armando állította fel 2019 márciusában.

Nikolaas Gyselbrecht, a Pipa aukciósház alapítója és vezetője különösen meghökkentőnek nevezte az új rekordot azért, mert New Kim nőstény madár, márpedig a hím galambokért szoktak magasabb árat adni. Hím madár volt Armando is, a tavalyi győztes.

A kép illusztráció
Fotó: Pexels

New Kim 2018-ban elnyerte a legjobb fiatal postagalamb címet Belgiumban, és rögtön fel is hagyott a versenyzéssel. Ugyanakkor mivel a galambok általában 10 éves korukig szaporodnak, az aranyáron eladott madár még sok éven át költhet ki arany érő kiscsibéket – mondta el a postagalambszakértő.

A licit 200 euróval kezdődött november 2-ikán, de egy dél-afrikai csoport 90 percen belül 1,31 millió euróra tornászta fel az árát. „Totálisan le vagyunk döbbenve” – közölte a galamb belga tenyésztője.

A postagalambsport iránti kínai rajongás egyre magasabbra hajtja fel a versenygalambok árát, és különösen nagy a kereslet a versenysport hagyományos szívéből, Belgiumból származó postagalambok iránt.

A kép illusztráció
Fotó: Pexels

Nikolaas Gyselbrecht szerint a lakosság számához viszonyítva sehol másutt a világon nincs olyan sok rajongója a postagalambsportnak, mint Belgiumban, ahol mintegy 20 ezren versenyeznek egymással nagyon magas színvonalon. A második világháború után még 250 ezer tagja volt a postagalamb-szövetségnek.

E nagy múltú sportág hagyományosan a kisemberek hobbijának számított, és néhány éve még hanyatlani látszott, de az új elit egyes tagjai, főleg külföldiek, beleszerettek a galambröptetésbe, és új életet leheltek a halódó ágazatba. A nagy tapasztalattal rendelkező belgiumi tenyésztők manapság olyan árakat érhetnek el, amilyenekről egy évtizede még álmodni sem mertek volna. Egy olyan klasszisú galambért, mint New Kim, tíz éve még csak a tizedét adták volna.

A kép illusztráció
Fotó: Pexels

A versenygalambok fő felvevőpiaca Kína, ahol eurótízmilliókat lehet nyerni a postagalambversenyeken.

Az egyik legsikeresebb tenyésztő, a 76 éves Gaston Van de Wouwer felhagyott a galambtenyésztéssel és mostani aukción áruba bocsátotta mind a 445 madarát, amelyek együttesen ötmillió euróért (1,78 milliárd forint) keltek el.

Az aukció második része hétfőn fejeződik be, de már nem kerül piacra olyan postagalamb, amelynek ára vetekedhetne a New Kim nevű madáréval.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.