Túra alatt felejtős az alkohol!

Nyáron jó ötletnek tűnhet jéghideg sörrel vagy fröccsel hűteni a szervezetünket, de inkább ne tegyük. Számos negatív hatása lehet ugyanis, s ha egyedül vagyunk, bajba is kerülhetünk – olvasható a CsupaSport cikkében.

Forrás: CSUPASPORT.HU2021. 06. 07. 19:41
null
A szeszes ital növeli az étvágyat, fokozza a dehidratációt, így szomjúságérzetet okoz, vagyis nagyobb étel- és folyadékfelvétellel kell számolni Forrás: PIXABAY
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rengeteget hallani, olvasni arról, mennyire fontos a megfelelő folyadék-utánpótlás, ha nyáron testmozgást végzünk. Ez a teljesítménytúrákra is igaz, az ilyen erőpróbák ugyanis általában sok tíz kilométeresek, távtól függően hosszú órákat töltünk a szabadban. Célba érkezésünk idejét pedig jelentősen befolyásolhatja, hogy milyen gyakorisággal és hatékonysággal iszunk.

„Testmozgás hatására a folyadékigény nagyobb a megszokottnál a jelentős víz- és ásványianyag-veszteség miatt – hívja fel a figyelmet Nagy Nóra Zsófia dietetikus. – A megfelelő mértékű folyadékfogyasztás, csakúgy mint az elégtelen bevitel, nagymértékben befolyásolja a sportteljesítményt.

A dehidratált állapot jelentősen rontja a teljesítőképességet.

Az izzadás mértéke sok tényezőtől függ, ilyen a testmozgás intenzitása, időtartama, a testösszetétel, a külső hőmérséklet, a páratartalom. A folyadék megfelelő időközönkénti pótlására mindenképpen figyelni kell.”

A szeszes ital növeli az étvágyat, fokozza a dehidratációt, így szomjúságérzetet okoz, vagyis nagyobb étel- és folyadékfelvétellel kell számolni
Fotó: PIXABAY

Inni tehát kötelező, de egyáltalán nem mindegy, mit veszünk elő a táskából, vagy mit töltünk otthon előzetesen a kulacsba.

„Egy teljesítménytúra alkalmával az ásványvíz mellett a házilag készített vagy boltban vásárolt izotóniás ital is remek választás, mivel a benne lévő ásványi anyagok pótolják a kiürült mennyiséget, amelyre nyáron a fokozott izzadás miatt halmozottan szükségünk van.”

Házi izotóniás ital

100%-os gyümölcslé és nem csökkentett nátriumtartalmú ásványvíz 1:1 arányban. Fontos, hogy ne csapvizet, hanem ásványvizet használjunk, mert az nátriumot is tartalmaz!

Rendben, mondhatnánk, de mi a helyzet az alkohollal? Jó ötlet teljesítménytúrák közben sörözni, beülni egy fröccsre valahová, vagy röviditallal fokozni a jókedvet?

„Tekintve, hogy a teljesítménytúra csoportos program is lehet, az alkohol kis tömény ital, bor, sör »képében« nem ritka társ a hátizsákban. Érdemes azonban vigyázni vele. Rövid távon koordinációs zavarokat okozhat, ha egyedül járjuk az erdőt, könnyen bajba kerülhetünk miatta. Ha barátokkal megyünk, akkor sem ajánlott sokat fogyasztani.”

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.