11 milliárd forintból létesül gyár és kilencven munkahely

Mintegy 11 milliárd forintból létesít üzemet a Dongwha Electrolyte Hungary Kft., amellyel első lépésben kilencven új munkahelyet teremt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI2020. 09. 03. 11:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető elmondta, hogy a Samsung SDI, az SK Innovation és más nagy koreai akkumulátorgyártók magyarországi beruházásai olyan beszállítói igényt teremtettek, amely a Dongwha magyarországi beruházását is kellőképpen indokolttá tette. Nagy verseny volt a beruházásért, tekintettel arra, hogy a vállalatcsoportnak négy kontinensen vannak gyárai.

Ezúttal a vállalat azonban úgy döntött, hogy Európába hoz egy gyárat, így a csoport első európai gyára Magyarországon, Sóskúton jön létre mintegy 13 ezer négyzetméternyi termelő területtel, ahol részben az akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártják majd, részben pedig az akkumulátorgyártás során előálló oldószereket, vegyi anyagokat újrahasznosítják – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: öt évvel ezelőtt Magyarország a 26. helyen állt a világon abban a rangsorban, amelyet az elektromobilitáshoz kapcsolódó, alapvetően akkumulátort exportáló országokról készítettek, ám jelenleg már a 10.

Az elmúlt 4,5 évben, 2016 elejétől mostanáig, összesen 23 akkumulátor-gyártáshoz kapcsolódó beruházás érkezett Magyarországra. Ezek 1300 milliárd forintnyi beruházási értéket képviselnek és 6300 új munkahelyet teremtettek – mondta.

Vezető pozícióban a koreaiak vannak, hiszen a Samsung SDI és az SK Innovation a világ legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitásait hozta, illetve hozza létre Magyarországon. És ennek a két nagy vállalatnak a beszállítói bázisa folyamatosan települ az országba – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy Magyarország együttműködése Koreával mindenfajta problémától mentes, a kereskedelmi forgalom az év első hat hónapjában a világjárvány ellenére további 16 százalékkal nőtt, a magyar export 26 százalékkal emelkedett, a kereskedelmi forgalom már június végére megközelítette a 2 milliárd dollárt.

Lee Si Jun, a Donghwa Enterprise elnöke videóüzenetben elmondta, hogy Sóskúton elektrolit és NMP finomító üzemet épít.

A cég Magyarországon elsőként kezdi meg az NMP-finomítási (n-metil-2-pirrolidon – más néven NMP) tevékenységet, amely a másodlagos akkumulátor gyártása közben keletkező NMP-t fogja újrahasznosítani. Ez az erőforrások felhasználását csökkenti, környezetet kímél és az alapanyagárak csökkenéséhez vezet majd.

Az elnök szerint az ilyen jellegű erőforrás megosztás a Donghwa és Magyarország között hatékony együttműködést teremt majd. Ez egy fontos ugródeszka lesz Magyarországnak, hogy Európa élvonalába kerüljön az akkumulátor iparágban.

Aradszki András országgyűlési képviselő (KDNP) elmondta, hogy az általa képviselt Pest megye 1. számú választókerület örömmel fogadja azokat a beruházásokat, amelyek hozzá tudnak járulni a magyar gazdaság fejlesztéséhez, az ott dolgozó emberek jólétéhez és a települések fejlődéséhez.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.