Lemaradt a gáztermeléssel Románia

Hosszas várakozás után indul el idén a kitermelés a Fekete-tengeren, de nem a Neptun mezőn. Pedig ha most nem tudja megoldani a kitermelés felpörgetését Románia, később már nem éri meg az igyekezet, és jelentősebb importra szorulhat.

Fekete-tenger, Románia, földgáz, Ana, Doina Forrás: Black Sea Oil and Gas Company
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még az idén elkezdődik a fekete-tengeri nyílt vízi gázkitermelés egy kisebb lelőhelyen. Az amerikai Black Sea Oil and Gas nevű vállalat öt gázszondán keresztül hozza felszínre az energiahordozót. Sajtóbeszámolók szerint az éves kitermelés a romániai fogyasztás körülbelül tíz százalékát teszi majd ki. 
– Ez évi egymilliárd köbméter gázt jelent a román energetikai rendszernek. Nagy szükségünk van erre a szénről a gázra való átálláskor – idézte Gabriel Comănescut, a kitermelés infrastruktúrája tervezésének és kivitelezésének fővállalkozóját, a konstancai Grup Servicii Petroliere vezérigazgatóját a Ziarul Financiar bukaresti gazdasági napilap. Korábban megírtuk: az Ana és a Doina lelőhelyek kiaknázását már 2019 második félévében el kellett volna kezdeni. Előbbiből hat-, utóbbiból pedig kétmilliárd köbméter földgázt terveznek kitermelni. A kitermelt gázt az Engie francia energetikai cég veszi át, erről tíz évre szóló szerződést kötöttek.

A területtől keletre fekszik egy sokkal nagyobb lelőhely, a Neptun Deep, amelyre az amerikai Exxonnak és az OMV Petromnak van koncessziója, de késik a kitermelés megkezdése. Az amerikaiak kiszállnának az üzletből, helyükre várhatóan az állami román Romgaz vállalat lép. Nagy-Bege Zoltán, a romániai energiahatóság alelnöke korábban lapunknak azt nyilatkozta:

ha két-három éven belül nem kezdődik meg a gázkitermelés a Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatából, aligha valósul meg a projekt.

Arra emlékeztetett, hogy az Euró­pai Unióban átfogó energetikai átszervezési terv megvalósítása van folyamatban, amelynek célkitűzése a karbonsemleges gazdaság elérése 2050-re. – Szakemberek előrejelzései szerint 2030 után drasztikusan csökkenni fog a földgázfogyasztás. Ha 2024–25-ig nem kezdődik el a fekete-tengeri nagy tételű gázfelhozatal, nincs értelme milliárdokat fektetni a kitermelésbe – fogalmazott Nagy-Bege Zoltán.

Cristina Prună, a kormánykoalíció kisebbik román pártja, a Mentsétek meg Romániát Szövetség parlamenti képviselője közben egy Facebook-bejegyzésben jegyezte meg:

„Egyesek attól féltek, hogy Magyarországnak adjuk a román földgázt, de lám, igazából nagy esély van arra, hogy mi kényszerülünk gázt vásárolni a magyar szomszédtól a belföldi fogyasztás biztosításához.”

A politikus úgy véli, ha a román energiaügyi minisztérium az ősz folyamán nem tesz meg mindent a fekete-tengeri projekt elkezdéséért, Románia energetikai biztonsága a belföldi kitermelés visszaesése miatt nagyban függ majd az orosz gáztól. Májusban a fogyasztás harminchárom százalékát az importból származó földgáz fedezte Romániában. – Románia az elmúlt két évben a gázimport nagy részét Bulgáriából szerezte be, ahova a Török Áramlat vezetéken jut el az orosz gáz – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Nagy-Bege Zoltán, hozzátéve, hogy az import egy másik része Magyarországról érkezik. Felvetésünkre jelezte azt is, hogy 

a Gazprom a romániai gázexport esetében meg tudja kerülni Ukrajnát.

Egyébiránt Magyarország és Románia közös érdeke, hogy meginduljon a kitermelés a Neptun gázmezőn, hiszen az újabb beszerzési lehetőséget jelent hazánknak. A felek februárban állapodtak meg arról, hogy amennyiben ez megtörténik, úgy a két országot összekötő gázvezeték kapacitását megduplázzák, a jelenlegi 1,75 milliárdról 4,4 milliárd köbméterre bővítik, megnyitva a román gáz előtt a magyar és Magyarországon keresztül a többi közép- és nyugat-európai piacot – számoltunk be korábban. Ugyanakkor a most induló, szerény kitermelés még nem indokolhat ilyen beruházást.

A szomszédban nem lesz rezsicsökkentés
Az egyre dráguló energia ellenére a bukaresti kormánynak nem áll szándékában ismét államilag szabályozni az árakat az energiapiacon – jelentette ki Florin Cîțu román miniszterelnök egy tanácskozás után a távirati iroda szerint. Romániában az elmúlt egy évben végrehajtott energiaár-liberalizáció nyomán a villamos energia és a gáz átlagban 21 százalékkal drágult, és ősszel további áremelkedés várható. Cîțu elmondta, hogy az energia az egész Európai Unióban drágult, és leszögezte: kitart az árliberalizáció mellett, ugyanis Romániának arra kell törekednie, hogy minél korábban függetlenné váljon energetikai szempontból. Ehhez beruházásokra van szükség a hazai termelési kapacitások növelése érdekében. Az energetikai függetlenséget csak középtávon lehet elérni szerinte, rövid távon azonban megoldást kell találni a megnövekedett rezsiköltségek jelentette teher enyhítésére. Ezért a kormány támogatásban fogja részesíteni a szociálisan érzékeny fogyasztókat, egy erről szóló kormányrendelet kidolgozása folyamatban van.

Borítókép: Platform a Fekete-tengeren. Forrás: Black Sea Oil and Gas

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.