A pénzszerzés három titka

Aki sikeres befektető akar lenni, lépjen ki a hagyományos keretekből, és próbálja ellesni a multimilliomosok módszereit.

Horváth Éva
2022. 08. 28. 6:45
null
20200319 Budapest A koronavírus-járvány idején otthonról, azaz a Home Office-ban sokan dolgoznak. fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi években nagy hangsúlyt helyeznek hazánkban a pénzügyi tudatosság fejlesztésére. E folyamatban hosszú évek óta jelentős szerepet tölt be a Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét, amelynek fő szervezői – a teljesség igénye nélkül – a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, a Pénzügyminisztérium és a Pénziránytű Alapítvány. Ez utóbbi a pénzügyi oktatás fejlesztése érdekében létrehozta a Pénziránytű Iskolahálózatot, amelynek keretében hagyományos írott tankönyvekkel, illetve digitális anyagokkal oktatja országszerte a pénzügyi alapokat. Ezekhez csatlakozva minden magyar általános és középiskola, valamint kollégium számára elérhetővé válnak a Nemzeti alaptantervhez illeszkedő oktatási anyagok. A gyermekek és fiatalok mellett továbbá azonban egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a pedagógusok képzésére, illetve a felnőttek oktatására is. A Pénzügyminisztérium pedig lakossági tájékoztató és szolgáltató honlapot indított Okosan a pénzzel! címen, amely a felnőttek pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához is kapcsolódik.

Itthon a többség úgy vélekedik, hogy már gyermekkorban érdemes minél előbb elkezdeni a pénzügyekkel való ismerkedést. Samuel Leeds Egyesült Királyság-beli „entrepreneur” – olyan vállalkozó, aki egy vagy több vállalkozást hoz létre és/vagy befektet abba, hajlandó jelentős kockázatot viselni, és sokszor élvezi a legtöbb jutalmat – szerint, aki korán kezdi a pénzügyekkel való ismerkedést, a siker érdekében három módszert kövessen. 

Leedsnek multimilliomos ingatlanbefektetőként és oktatóként gyakran felteszik a kérdést, meg lehet-e tanulni jó befektetővé válni? 

Az utóbbi években nagy hangsúlyt helyeznek hazánkban a pénzügyi tudatosság fejlesztésére. Fotó: Pexels

A sikeres vállalkozó erre egyértelműen azt válaszolja: 

a jelenlegi oktatási rendszer nem nyújt segítséget ezen a területen, következésképpen a legtöbb ember gazdaságilag analfabéta. Ez szolgálja ugyanis az uralkodó osztály érdekeit, akik engedelmes munkásokat követelnek, akiknek nincs más választásuk, mint életük végéig nekik dolgozni. A megoldás tehát az, hogy aki sikeres befektető akar lenni, lépjen ki a hagyományos keretekből, és próbálja ellesni a multimilliomosok módszereit. 

Már a középiskolákban tájékozódjon a pénzzel való bánásmódról, az okos pénzkezelés előnyeiről és a veszélyeiről.

– Nagyon hiszek abban, hogy saját magadba fektess be! Sok pénzt költök a mai napig oktatásra és mentorálásra. Az ember vagy fizet az oktatásért, vagy a saját hibáiból fizet. Ez utóbbi sokkal drágább! Egy sikeres embertől mindig tanulhat valamit, és ha ezt az információt a legtisztább formában szeretné megszerezni, akkor mindig fizetnie kell érte 

– vallja az entrepreneur, aki három módszert ajánl, amelyek révén szerinte pénzügyileg „műveltté“ válhatunk. (Megjegyzendő, a szigetországban élő guru abból indul ki, hogy az ingatlan jobb befektetés, mint a pénz a bankban.)

Az első recept az online oktatás. 

Az internet tele van emberekkel, akik azt állítják, hogy biztos tippeket és megbízható felvilágosítást adnak pénzügyi területen. Ezek között lehetnek is érdekes és megfontolandó esetek, de sokan csak megismétlik azt, amit máshol olvastak. Ha pénzügyi oktatást olvas vagy hallgat az interneten, győződjön meg arról, hogy azok előadói tényleg gazdagokká váltak-e azzal a tevékenységgel, amit tanítanak, és hogy többéves tapasztalattal is rendelkeznek abban. Például cseppet sem mindegy, hogy a befektetése átesett-e ingatlanpiaci összeomláson, vagy csak virágzó időkben működött. Az Entrepreneur honlapján, a YouTube-on és más közösségi oldalakon is lehet találni nagyszerű információkat, de ne feledjük, hogy bárki posztolhat a közösségi médiában – figyelmeztet Leeds.

A második kiemelten hasznos módszer a könyvek és könyvtárak igénybevétele 

– folytatja a multimilliomos. A könyv nagyszerű módja annak, hogy bármilyen témában tájékozódjunk. Ha a megfelelő könyveket olvassuk el, azokból megtudhatjuk, hogy milliárdosok, bármely iparág első számú vezetői, üzleti birodalmak tulajdonosai és nemzetközi menedzserek elmondhatják pontosan, hogyan váltak sikeressé. Ha pedig az olvasó nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja ezeket a könyveket, ingyenesen beszerezheti őket a helyi könyvtárban.  

Végül, de nem utolsósorban manapság már számos hálózatépítő esemény és élő képzés van, amelyeken ingyenes a részvétel. Ott sikeres emberekkel lehet találkozni és közvetlenül beszélgetni velük

 – tanácsolja Leeds. Nem is gondolnánk, milyen sokan vannak, akik a beszélgetés elején felajánlják, hogy ingyen segítenek az érdeklődő embereknek bármiben is, amit csinálnak, hogy tanulhassanak tőlük és kapcsolatokat építsenek.

Arról már nem is beszélve, hogy számos ingyenes képzési eseményt is tartanak különböző üzleti témákban. 

Csak vigyázzon! Győződjön meg arról, hogy a képzést kínáló cég megbízható legyen, és az előadást vagy kurzust a szakterületének valódi szakértője vezesse.

A legtöbb ilyen program tartalmazni fog egy ajánlatot fizetős továbbképzésre. Ám még akkor is megéri részt venni egy ilyen ingyenes képzési napon, ha nem engedheti meg magának a fizetős kurzust. „Ha jó a cég, akkor az ingyenes képzés is sok értékes információkat tartalmaz, és ne feledje, addig is olyan közegben lesz, ami kiváló módja a kapcsolatépítésnek” – nyomatékosítja az egyik legfontosabb tanácsát Samuel Leeds.

Borítókép: Illusztráció  (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.