Közel lehet az inflációs csúcs

Az energiaárak némi konszolidálódása mellett az alapanyagárakban is látszik már egy csökkenés. Az élelmiszerárak mérséklődéséhez elegendő (lenne) már az is, ha a műtrágya, a takarmányárak vagy éppen az energiaárak nem nőnek olyan ütemben, mint eddig.

M. Orbán András
2023. 02. 05. 6:52
null
20211201 szentes coop elelmiszerbolt vasarlas illusztracio havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha bizonyos szempontból most is együtt élünk a háborúval, azonban látszik, hogy a csatatéren vívott orosz-ukrán háború és az EU-Oroszország közötti gazdasági háború tartós károkat okoz. Ennek részeként lesz az idén alacsonyabb a gazdasági növekedés Magyarországon, és részben ennek köszönhetőek az elszabadult energiaárak, illetve a magas infláció – mondta el lapunk megkeresésére Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője. Hozzátette, ugyan az energiaárak az elmúlt időszakban már csökkentek, ami örömteli, mégis félő, hogy a háború folytatódása miatt nem lesz-e egy, a tavalyihoz hasonló árrobbanás. 

A magyar élelmiszer-infláció európai szinten is kimagasló, a változáshoz a kiskereskedelmi árazási gyakorlat elemzése és a verseny fokozása is szükséges 
Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté

 

Tetőzés huszonöt százalék felett

Beszélt arról is, a háború végét egyelőre nem látjuk, de sok tekintetben mintha lenne egy megnyugvás – legalábbis ami az árakat illeti. Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus elhúzódása teljes mértékben benne van a levegőben, azaz e kockázatok tartós fennmaradása is. Az energiaárak némi konszolidálódása mellett az alapanyagárakban is látszik már egy csökkenés, ami szintén az infláció tetőzésének irányába hat. 

Az energiaárak konszolidálódása azonban nem azt jelenti, hogy visszatérünk a COVID-19 előtti árakhoz – magyarázta Regős Gábor –, hiszen az energiapiaci átrendeződés a mostani árszintnél lényegesen alacsonyabb áron már nem teszi lehetségessé az energia beszerzését az alternatív forrásokból. 

Az infláció tetőzésében nagy szerepe lesz a bázishatásnak: a magas árak már beépültek a bázisba, emiatt a növekedés üteme lassul. Azt is hozzátette, remélhetőleg idén nem látunk a korábbiakhoz hasonló forintgyengülést, nem számítunk nyári adóemelésekre, illetve a tavaly tavaszi magas kereslet sem jelentkezik, nincs annyi lehetősége a kereskedőknek árat emelni a kereslet visszaesése nélkül, és talán a mezőgazdasági termés sem lesz olyan rossz, mint tavaly. Összességében az infláció várhatóan olyan 25-26 százalék közötti szinten tetőzhet hazánkban.

Kimagasló élelmiszer-infláció

Regős Gábor szerint az energiaárak konszolidálódása okán is indokolt lenne az élelmiszer-infláció mérséklődése. Sőt, ehhez nem is kell árcsökkenés, hanem már az is elég, ha a műtrágya, a takarmányárak vagy éppen az energiaárak nem nőnek olyan ütemben, mint eddig. Ugyanakkor – mutatott rá – az élelmiszer-inflációt nem szabad a külső tényezők enyhülésére várva elintéznünk, hiszen a magyar élelmiszer-infláció európai szinten is kimagasló. Éppen ezért szükség van a mezőgazdaság, illetve az élelmiszeripar termelékenységének javítására, továbbá a kiskereskedelem árazási gyakorlatának elemzésére, valamint a verseny fokozására – húzta alá Regős Gábor.


Megállhat az árak emelkedése

Ami az árakat illeti, lefelé sokkal nehezebben mozognak, mint felfelé – emelte ki a szakértő. Emiatt nem számítunk arra, hogy a már megemelkedett árak a jövőben csökkennének, inkább csak nem emelkednek tovább. 

Bár összességében nem várunk árcsökkenést a háttérfolyamatok kedvező alakulása esetén sem, azonban néhány terméknél előfordulhat az árak mérséklődése.

 Hozzá kell tehát szokni a korábbinál magasabb élelmiszerárakhoz, ami persze nem kizárt, hogy az ellátási lánc szereplőinek a korábbinál magasabb profitot eredményez.

Borítókép: Az energiaárak konszolidálódása okán is indokolt lenne az élelmiszer-infláció mérséklődése (Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.