A drágább tojás miatt főhet a vásárlók feje

Az étkezési tojás csomagolóhelyi ára augusztus közepén megközelítette a darabonkénti 27 forintot.

2020. 08. 29. 14:41
null
Forrás: pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jócskán megnőtt a tojás ára az elmúlt hetekben a hazai piacon. A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az étkezési tojás csomagolóhelyi ára augusztus közepén megközelítette a darabonkénti 27 forintot, ami több mint 12 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest. A legjelentősebb drágulás a közepes méretű, M-es tojás esetében volt: itt az árak 13 százalékkal, 28 forintra nőttek darabonként. A legnagyobb méretű, L-es tojásért kilenc százalékkal többet, 32 forintot fizettek a termelőknek. A drágulás a fogyasztói árakon is meglátszik. A piacokon országszerte augusztus közepén jellemzően 37–45 forintért kerülhetett a vásárlók kosarába a tojás darabonként. Egy évvel korábban ugyanakkor még bőven negyven forint alatt voltak az árak a legtöbb hazai piacon.

Fotó: pexels

A tojásárak emelkedése nem csupán hazai jelenség, szinte az egész Európai Unióban drágábban kapható idén nyáron a kedvelt alapanyag. Az Európai Bizottság adatai szerint a közösségben 2020 első harminchárom hetében hat százalékkal fizettek többet a termelőknek az átadott tojásért a csomagolóüzemek. A dráguláshoz minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy az idén a közösség több országában, így hazánkban is megjelent a madárin­fluenza. A járvány ugyan kisebb pusztítást végzett, mint két évvel korábban, de a termelést így is visszafogta az egyes országokban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.