A fizika ereje az emberi hibák ellen

A csernobili atomerőmű 1986-ban bekövetkezett balesetének egyik tanulsága, hogy a fizika törvényei nem fogadnak szót az emberi vágyaknak. Éppen ezért ma már olyan nukleáris áramtermelők üzemelnek világszerte, így Pakson is, amelyek bármiféle emberi hibának ellenállnak. Ezt az önszabályozó rendszerekkel érik el, amelyek garantálják, hogy a legrosszabb eshetőség eredménye is legfeljebb egy kis áramkimaradás lehet.

2019. 07. 10. 11:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Míg gyerekkoromban én is a hátsó ülésen ugráltam a családi Ladában menet közben, most fel sem merül, hogy úgy állnék ki a garázsból, hogy a gyerekeim nincsenek bekötve – ezzel a hasonlattal írta le az 1980-as években uralkodó nukleáris biztonsági kultúra és a mai követelmények közötti különbséget Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, amikor nemrégiben sajtóbejáráson ismertették: a magyarországi nukleáris létesítmény nyomokban sem tartalmaz olyan kockázatokat, amelyek a csernobili katasztrófához vezettek.

A mai nukleáris és biztonsági kultúra szűrőjén át nézve Kovács Antal szerint hátborzongató, milyen hibákat követtek el az akkori Szovjetunió tagállamában üzemeltetett atomerőműben. A csernobili létesítmény – hivatalos nevén Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű – 1986. április 26-i balesete és annak elemzése azután kapott ismét aktualitást, hogy az amerikai HBO és a brit Sky ötrészes televíziós koprodukcióját bemutatták idén tavasszal. A történetmesélés arra is kitért, hogy a csernobili típusú atomerőművek tervezési hibáját azóta kijavították. Azonban más típusúak is üzemelnek világszerte, a laikus tévénézőben pedig felmerülhet, hogy mi lehet a helyzet azzal a létesítménnyel, amelyik éppen az ő közelében termeli az áramot.

A felvetés megválaszolásának megértéséhez nem kerülhető el a nukleáris reakció sematikus ismerete, amit Cserháti András – a Magyar Nukleáris Társaság elnöke, akinek a paksi atomerőmű volt az első és az utolsó munkahelye is közelmúltbéli nyugdíjazásáig – magyarázott el középiskolai ismereteket feltételezve. Az atomerőművekben az urán 235-ös izotópjának atommagját hasítják ketté úgy, hogy neutronokkal bombázzák. A maghasadás során hőenergia szabadul fel, ezt hasznosítja az erőmű az áramtermeléshez. Viszont általában három másik neutron is felszabadul, amelyek a következő uránmagokat hasítják. A láncreakció nem szabályozott az atombombában, viszont a reaktor teljesítményének többé-kevésbé állandónak kell lennie, ehhez pedig a felesleges neutronokat ki kell iktatni a rendszerből. A másik feladat a neutronok lelassítása, ugyanis a felszabadulásuk utáni sebességgel jellemzően inkább lepattannak az atommagról, mintsem kettéhasítanák azt.

A lassítást a reaktorban elhelyezett moderátorok végzik el. A leghatásosabb a hidrogén, amelyet víz formájában, illetve a szén, amelyet (éghető) grafit formájában használnak. Előbbit a paksihoz hasonló, VVER rövidítéssel jelölt blokkokban, míg az utóbbit Csernobilban is alkalmazták, amelyekre az RBMK jelzést használják. Lényeges szempont a reaktorok hűtése is: mindkét típust vízzel hűtik, de eltérő megoldással. A paksi turbinák emiatt nem szennyeződnek radioaktivitással, míg a csernobili vagy például a fukusimai igen.

Ha például elfolyna a reaktor hűtővize, a reaktornak le kell állnia. Ezt a VVER önszabályozó módon meg is teszi, de az RBMK nem. A grafit ugyanis ottmarad, fenntartva a láncreakciót, amely víz híján a VVER-ben leáll. A robbanásban nagy szerepe volt a termelés során keletkező hidrogénnek. Az igen robbanékony gáz Csernobilban összegyűlt, ám ez Pakson azért nem fordulhat elő, mert egy passzív rendszer ártalmatlanítja az elemet úgy, hogy vízzé alakítja.

Látványosan jelent meg a filmben, hogy lehetőség volt a kísérletezésre, így az emberi hibáknak nagy szerepük volt a baleset bekövetkeztében. Az ilyesmit kizárják a mostani rendszerek. Egyszerűen fogalmazva „hülyebiztosak”, vagyis a fizika törvényeit úgy használják fel, hogy adódjon bármilyen emberi hiba, az a legrosszabb esetben a reaktor leállásához vezet, ám nem veszélyezteti a biztonságot. Kovács Antal úgy fogalmazott: ha valaki a blokk vezérlőjénél elkezdené össze-vissza nyomkodni a gombokat, akkor sem lenne képes balesetet okozni. További jelentős eltérés a mai üzemeltetési kultúra javára az, hogy nem lehetséges kikapcsolni a biztonsági rendszereket, mint ahogyan azt a csernobili atomerőműben tették. Az is kizárt, hogy egy huszonévest tegyenek meg blokkügyeletesi pozícióba. Annak, aki az irányítással szeretne foglalkozni, legalább kilenc év tanulásra, közben szigorú hatósági vizsgák sorára kell felkészülnie – mondta Kovács Antal. Hozzátette azt is, hogy ha valaki esetleg hibázna az erőműben, annak nincsen retorziója, nehogy attól tartván eltitkolják a hibát. A szakmai büszkeségen esett csorba éppen eléggé nyomasztja a kollégát.

RBMK-blokkok ma is üzemelnek, de már ezeknél is kiiktatták a veszélyforrásokat. Tíz továbbfejlesztett, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség előírásai­nak megfelelő egység működik Oroszországban, a tervek szerint ezek mindegyikét VVER-re cserélik le az üzemidejük lejártával. A végleges leállítások már elkezdődtek: decemberben egy 1000 megawattos egységet zártak be a Leningrád atomerőműben, 45 év üzemelés után. Ezt egy 3+ generációs VVER–1200-as helyettesíti, amilyenhez hasonlók épülnek majd Pakson is.

A balesetről Cserháti András saját indíttatásból kezdett el összefoglalókat írni az akkoriban elérhető információk alapján. A dokumentumokat a feletteseinek nyújtotta át, néhány jelentés pedig a legmagasabb politikai döntéshozókig is eljutott. Persze nem volt egyszerű a magára vállalt feladatot teljesítenie, tekintettel arra, mennyire lassan csordogáltak a hírek. Cserháti András azt mondta, a Kossuth rádió készített ugyan egy összeállítást a BBC híradásai alapján, ám az 1986. május 8-ra időzített adást letiltották, szerkesztőjét, Bedő Ivánt pedig fegyelmiben részesítették. Nem volt egyszerű az MTI néhány soros tudósításából vagy a HVG későbbi, megnyugtató jellegű cikkéből kihámozni a történteket.

– A legtöbbre annak az általunk vetkőzőnek nevezett prospektus alapján következtettünk a csernobili eseményekre, amely az atomerőmű felépítését részben átlátszó lapok egymásra helyezésével mutatta be – ismertette a körülményeket a szakember. Akkori munkájának fontosságát talán az jelzi a legjobban, hogy látogatást tehetett 1986. augusztus 18-án Moszkvában, az orosz atomenergetika atyjáról elnevezett Kurcsatov Intézetben három hazai nukleáris szaktekintély – Vajda György, Ördögh József és Tóth Tibor – társaságában. A látogatást az indokolta, hogy a szovjet kollégák összehívták a baráti országok négy-négy fős küldöttségeit, hogy tájékoztassák őket a balesetről. Sok nem derült ki e megbeszélésen, annyi azonban Cserháti András elmondása szerint igen, hogy a szovjet vezetés súlyos hibák sorozatát nevezte meg a baleset okaként, az erőmű tervezési hibáiról viszont nem sok szó esett.

– A film fő üzenete a szovjet rendszer bírálatán túl szerintem az, hogy a gépek és a technika nem a hazugságokat, nem az emberek vágyait vagy a vezetők kívánságait követi, hanem a fizika törvényeit – írta blogján Aszódi Attila energetikai mérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára. A szakember hangsúlyozta, olyan biztonságkritikus iparágakban, mint az atomenergia vagy a repülés, a legfontosabb az olyan környezet kialakítása és támogatása, amely a biztonságot, az őszinteséget és a szabályok betartását helyezi előtérbe. Írása szerint nyilvánvaló, hogy egyikünk sem tud hiba nélkül dolgozni. Ennek ellenére lehet olyan rendszert építeni és működtetni, amelyben a megfelelő számú ellenőrzési kör segítségével, kollektív fellépéssel a hibák gyakorisága minimalizálható, a nagy, katasztrofális hibák pedig gyakorlatilag kizárhatók. Az új erőműveket ezért úgy kell megtervezni, megépíteni és működtetni, hogy a nagy kibocsátásokhoz vezető eseménysorok kizárhatóak legyenek. Aszódi Attila szerint ezt szakszerű munkával, hazugságok nélküli, szabálykövető légkörben és jól szabályozott szervezeti keretek között lehet megvalósítani.

Legalább hat reaktort szeretne Lengyelország

A 2040-es évek elejére hat vagy annál több atomreaktort építene Lengyelország, aminek révén áramfelhasználásának mintegy húsz százalékát fedezné nukleáris alapú termeléssel – erről Piotr Naimski stratégiai energiaipari infrastruktúra-fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszélt a lengyel nemzeti rádiócsatornának. A távirati iroda szerint úgy fogalmazott, hogy a reaktorblokkok összes termelési kapacitása hat gigawatt lesz, a kettő tervezett közül az első atomerőmű 2033-ra épülhet fel a Balti-tenger partvidékén. A technológia lehetséges beszállítójáról szólva Piotr Naimski leszögezte, hogy Lengyelország hosszú távú együttműködő partnert keres a projekt kivitelezéséhez, nincs szükség sem befektetőkre, sem tőkepiaci finanszírozásra. Krzysztof Tchorzewski lengyel energiaipari miniszter korábban arról beszélt, hogy a legnagyobb érdeklődés az Egyesült Államok részéről tapasztalható, a két fél júniusban írt alá Washingtonban szándéknyilatkozatot békés célú atomenergetikai együttműködésről.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.