A gazdaság szerkezete stabil a foglalkoztatás szempontjából

Egyre inkább elvárás az is, hogy a munkahelyi átképzéseket is segíteni lehessen.

Forrás: MTI2021. 01. 28. 11:01
null
A módosítások nyomán pedagógus-továbbképzések kezdődnek majd Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A magyar gazdaság szerkezete stabil a foglalkoztatás szempontjából, a 4,5 millió munkavállaló foglalkoztatása komoly munkaerőpiaci teljesítmény – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva.

A KSH csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 500 000 volt tavaly decemberben, 4 ezerrel több az előző havinál, és 14 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaerőpiacon nagy volt hullámzás, míg korábban alig lehetett szakképzett munkaerőt találni, a vírus megjelenése után rövid idő alatt 5 százalék fölé ment a munkanélküliségi ráta, az év végére a kiegyenlítődés megtörtént.

Megjegyezte, hogy számolni kell a munkaerőpiac időszakos hatásaival is, télen több ágazat kevesebb munkaerőt tud foglalkoztatni, továbbá elmaradtak a sok embert foglalkoztató nagyobb rendezvények, karácsonyi vásárok, emellett jó néhány ágazat – például a turizmus, vendéglátás, szolgáltató szektor – nehéz helyzetbe került.

Az államtitkára kiemelte: a kormány segíti a foglalkoztatást. A bevált programok között említette például az ágazati bértámogatást, a kutatás-fejlesztés, innováció területén nyújtott segítséget. Úgy fogalmazott, hogy ami most befektetés, az a jövőben napi haszon lesz, az itthon tartott elméleti ismeretek és szakemberek a következő hónapokban, években a magyar gazdaság növekedésének alapját fogják képezni.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kitért arra is, hogy a munkaerőpiacon vannak nehezen elhelyezkedő csoportok is. Ilyenek például a fiatalok, bár foglalkoztatási mutatójuk európai uniós viszonylatban kedvező, a 25 év alatti fiatalok számára külön támogatási program fut. Nehéz elhelyezkedniük a nyolc általános vagy az alatti végzettségűeknek is, ezért az őket foglalkoztató munkáltatóknak támogatást tudnak biztosítani. Egyre inkább elvárás az is, hogy a munkahelyi átképzéseket is segíteni lehessen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.