A GreenGo már Budaörsön is megjelent

Magyar Nemzet
2019. 07. 23. 7:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alaposan felpezsdült a fővárosi autó­megosztási szolgáltatások piaca. A Green­Go és a Mol Limo mellé belépett a Drive Now, majd mindhárom cég bejelentette, hogy kiszolgálják a Ferihegyi repteret is.

A vállalkozások azonban mindeddig nem terjesztették ki működési területüket az agglomerációra. Most ebbe az irányba tett egy lépést a GreenGo, amely a budaörsi nagyáruházaknál lehetővé teszi a hosszabb idejű és olcsóbb parkolást.

Egyórás vásárlás alatt összesen 300 forintért várakozik az autó, ez azoknak is gazdaságos lehetőséget ad a budaörsi nagybevásárlásra, akik nem szeretnének saját autót fenntartani. Ezzel a megoldással nem kell amiatt aggódni, hogy az áruházból kijőve nem várja a felhasználót a GreenGo, hiszen a bérlő használatában marad az e-autó.

Akik már megörültek, hogy Budaörsről is használhatják a villanyos bérautókat, tévednek. A bérlés lezárására továbbra is a korábban ismert fővárosi zónahatárokon belül van lehetőség. Fájdalomdíjként a parkolási terület kiterjed a helyi kuriózummá növekedett Budaörsi Gazdapiacra is, ez külön jelzést is kapott, hogy könnyebb legyen odatalálni annak, aki eddig nem ismerte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.