A hazai szálláshelyek forgalmával jut túl a válságon a turizmus

A belföldi turizmus forgalma a járvány miatt bőven meghaladhatja a nyári hónapokban a tavalyi szintet.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook2020. 08. 11. 15:48
null
Zalakaros, 2011. augusztus 30. Vendégek fürdenek a Szabadics Apartmanháznál a kerti medencében, Zalakaroson. A szálláshely jelenlegi besorolása I. osztályú. Újracsillagozzák a hazai szálláshelyeket. Az állami tulajdonú védjegyek bevezetésének 2011. július elseje volt a határideje. A szállások minősítésének és besorolásának folyamata azonban lassan haladt előre (noha ezt a feladatot az érdekképviseletek végzik el, a védjegy odaítéléséről a végső döntést a minisztérium szakembereivel közösen hozzák meg), ezért a kormány a határidőt augusztus 31-ig meghosszabbította. A szállodák és a panziók esetében pedig 2012. június 30-ig kitolta, mivel a tárca még nem tudott megegyezni velük. MTI Fotó: Varga György Fotó: MTI/Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak itthon, de világszerte nagy csapást jelentett a koronavírus megjelenése a vendéglátásnak és a turizmusnak – mondta a Facebookon közzétett videójában Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő kiemelte: a magyar kormány nem tétlenkedett, gyorsan lépett és sorra határozott a turizmus kilábalását segítő intézkedésekről.

Mindenkit vár a hazai turizmus

Ezek közül a kormányszóvivő kiemelte:

  • A vendégeknek nem kell megfizetniük az idegenforgalmi adót egészen az év végéig.
  • A felére csökkentettük a SZÉP-kártyára utalt összeg utáni adóterhet.
  • A kormány ilyen intézkedésekkel tud segíteni a turizmusból élő vállalkozásoknak, családoknak. Az emberek pedig azzal, ha hazai nyaraló- és kirándulóhelyeket keresnek fel.

    [embed]https://www.facebook.com/alexandraszentkiralyi.gov/videos/599839574009999/[/embed]

     

    Megkezdődött a gazdasági kilábalás

    Szentkirályi Alexandra szintén Facebook-bejegyzésben emlékeztetett: a gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is.

    A kormányszóvivő emlékeztetett:

  • A globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett ágazatok – például a turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság – azonnali segítséget kaptak a kormánytól, ennek köszönhetően a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett fizetnie a vállalkozásnak.
  • Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló esetében mintegy 71 ezer forintról mondott le havonta az államkassza azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék a dolgozóik állását. A benyújtott bevallások adatai alapján több mint 21 milliárd forinttal maradt több a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinál.
  • A bértámogatási programok, a gazdaságvédelmi akcióterv által biztosított újfajta hitellehetőségek, képzések, illetve az adókönnyítések összességében több mint egymillió munkavállalón segítettek.
  • Az elemzők is látják a javulást

    A korlátozások fokozatos feloldásával javult a vendéglátóhelyek és a szálláshely-szolgáltatók forgalma júniusban, noha az időjárás kifejezetten kedvezőtlen volt – hangsúlyozta Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője felidézte: az év hatodik hónapjában a vendéglátóhelyek volumene 33,3 százalékos, árbevételük pedig 29,3 százalékos csökkenést mutatott, ami érdemi javulás az áprilisi 75,5 százalékos volumen és 73,7 százalékos árbevétel zuhanás után, a forgalom így több mint háromszorosára ugrott.

    A második negyedévben összesen mintegy 55 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek volumene, 51 százalékkal a forgalma. Az előzetes adatok alapján a kilábalás júliusban is folytatódott, július 1–26. között a forgalom csökkenése 12,7 százalékra mérséklődött. Ennek hátterében a kifejezetten élénkülő belföldi turizmus áll, mivel a járványhelyzet miatt jóval kevesebben utaznak külföldre. A vendéglátás azonban az idegenforgalom kilábalása nélkül nem tud teljesen helyreállni, mivel a döntően külföldi turistákra épülő vendéglátók forgalmát a belső kereslet nem tudja pótolni, legfeljebb csak részben enyhíteni.

    A belföldi turizmus forgalma meghaladhatja a nyári hónapokban a tavalyi szintet
    Fotó: Havran Zoltán

    A második negyedévben összesen 87 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma.

    A kilábalást júniusban még hátráltatta a kedvezőtlen időjárás, azonban az előzetes adatok és tapasztalatok alapján a belföldi vendégforgalom július-augusztusban meghaladhatja a tavalyi szintet is.

    A nemzetközi turizmus azonban a koronavírus elleni leendő oltóanyag tömeges használata előtt nem várható, így az elmaradó rendezvények, fesztiválok, kiállítások, vásárok, konferenciák szintén hozzájárulnak az idegenforgalom visszaeséséhez.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.