A katázás nem a munkaviszony alternatívája

Míg idén július 21-én 409 ezer katást tartott nyilván az adóhivatal, addig tavaly ugyanilyenkor 353 ezret.

Magyar Nemzet
2020. 07. 27. 7:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) csak úgy maradhat az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, ha egyetlen nagy cég sem használja a munkaviszony alternatívájaként. Az új szabályozás igazságosabb adóügyi helyzetet is teremt jövőre – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a távirati irodának. Izer Norbert felidézte, hogy a kata bevezetésének idején, 2013-ban a kormány a jellemzően a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat, így például a fodrászokat, kozmetikusokat, taxisokat segítette. A szabályváltoztatások utáni első tapasztalatok azt mutatják, hogy éppen ezek a vállalkozások jelentkeznek be a kata hatálya alá. Míg idén július 21-én 409 ezer katást tartott nyilván az adóhivatal, addig tavaly ugyanilyenkor 353 ezret.

A kata szabályainak megváltoztatását több piaci szereplő sürgette, és a Pénzügyminisztérium elemzései is alátámasztották a változás szükségességét. Az adóhivatali nyilvántartás szerint 2019 végén a katások negyven százaléka a vállalkozás megkezdése előtt alkalmazott volt. A húsz legnagyobb „katás foglalkoztató” 4700 olyan dolgozót alkalmaz, akinek évente több mint hárommillió forintot fizet ki. Izer Norbert szerint levonható az a következtetés, hogy több nagy cég is rejtett munkavállalóként foglalkoztatja a kisadózókat. A 450 ezer forintos havi nettó keresetnél a katát visszaélés-szerűen alkalmazó cég költsége ötszázezer forint, a tisztességes cégnek ez több mint nyolcszázezer forintjába kerül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.