A Költségvetési Tanács elnöke szerint is életmentő intézkedéseket hozott a kormány

Forrás: MTI2020. 03. 24. 10:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány gazdaságvédelmi intézkedései is életet mentenek a koronavírus-járvány idején – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kovács Árpád hangsúlyozta, hogy egy család munkája, biztos megélhetése legalább olyan fontos kérdés, mint a járványügyi biztonsága. Tehát más lehetősége egy magára valamit is adó országnak nincs, mint ezeket az intézkedéseket megtenni, akkor is ha ezek áldozatokat követelnek, esetleg fejlesztési programok átírását jelentik vagy adott esetben adósságnövekedést idéznek elő – fogalmazott.

Hozzátette, az intézkedéseknek lesz költségvetési hatása, ami vállalható, ugyanakkor nem kétséges, hogy az ország adósságállománya – ami a GDP arányában tavaly a 60 százalék felé mozdult el – változni fog. „De hát időt nyerünk, s lehetőséget teremtünk arra, hogy éljünk és működjön az ország” – hangsúlyozta.

Kovács Árpád arról is beszélt a rádióban, hogy a kormány időben hozta meg ezeket a fontos gazdasági lépéseket.

A járványt egy sor ágazat megszenvedi, de vannak olyanok is, amelyek viszont a nyertesei közé tartozhatnak. Ezek között megemlítette a telekommunikációs területet, amelyen belül az információs szolgáltatások és a távmunka most kiemelt figyelmet kap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.