A kormányzat már ledolgozta a rendszerváltozás egyik hátrányát

Újabb érdemi, sok tíz milliárdos adócsökkentés jöhet, ezúttal a helyi iparűzési adónál – legalábbis, ha a kormány megfogadja gazdasági tanácsadó testületének javaslatát. – Az adón mindenképpen mérsékelni kell, ez nélkülözhetetlen a versenyképesség növeléséhez – mondta lapunknak az elképzelésekről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László hozzátette: az iparűzési adó rendszere nemcsak torz, de igazságtalan is. A helyi adó témájáról minden bizonnyal hall még a közvélemény, egyes ellenzéki szereplők ugyanis máris a települések ellehetetlenítését emlegetik.

Jakubász Tamás
2020. 02. 12. 7:34
null
Még kifizetődőbb lenne a hatékony munka. Tízmilliárdokat hagynának a hazai vállalkozásoknál a tervbe vett módosítások Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rövid idő alatt politikai színezetet kapott az az első ránézésre szakmainak tűnő és a leginkább az elején tartó vita, amely a helyi iparűzési adó esetleges átalakítása körül alakult ki. A múlt hét elején a kormány egyik tanácsadó testülete, a Nemzeti Versenyképességi Tanács azt javasolta, hogy a kabinet módosítsa az adó rendelkezéseit.

A hét végén az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok polgármesterei ugyanakkor tanácskozást tartottak, s egyebek mellett arra intették a kormányzatot, hogy az iparűzési adó tervezett változtatásával ne lehetetlenítse el a helyhatóságok működését.

Még kifizetődőbb lenne a hatékony munka. Tízmilliárdokat hagynának a hazai vállalkozásoknál a tervbe vett módosítások
Fotó: Éberling András

Ilyen előzmények után arra kértük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, világítsa meg az adónem körüli vállalkozói véleményeket, tapasztalatokat, fenntartásokat. – Az iparűzési adó bonyolult rendszere egyenlőtlen viszonyokat teremt – kezdte Parragh László, aki egyébként a versenyképességi tanácsnak is tagja. – Komplikált az adó adminisztrációja, miközben annak mértéke településenként eltérő, de maximum két százalék lehet.

– Emellett – folytatta – az iparűzési adó igazságtalan is, mert a tehertípus tulajdonképpen azokat a településeket juttatja adott esetben vaskos bevételhez, amelyek elhelyezkedésük, történelmük vagy más ok miatt vonzóak érdemi vállalkozásoknak. Vagyis tulajdonképpen arról van szó, hogy ha egy helység szerencsés, bővelkedhet iparűzésiadó-bevételben, ha nem, akkor egy fillért sem lát ilyen címen.

– A lényeg ugyanakkor az – szögezte le Parragh László –, hogy az adó vállalkozásokat terhelő mértékét mindenképpen csökkenteni kell, egy ilyen lépés ugyanis érdemben hozzájárulhatna az egyes gazdasági szereplők és az egész nemzetgazdaság versenyképességének növeléséhez.

– A rendszerváltozás után létrejött adórendszer legfontosabb jellemzője az volt, hogy nagyobb terhelést írt elő, mint amekkorát a többi visegrádi ország meghatározott. Az utóbbi évek hazai adócsökkentései ezt a hátrányt lényegében eltüntették. Az adóreformot szükséges megőrizni, mi több, ki kell szélesíteni – vélekedett a kamarai elnök, aki egyetért az iparűzési adó szabályainak felülvizsgálatával.

A versenyképességi tanács több javaslatot vetett fel. Lapunk úgy tudja, a változtatások elfogadása esetén nemcsak egyszerűbbé válna a helyi iparűzési adó, de jelentős adócsökkentéssel is számolhatnának az érintettek. Információnk szerint az értékcsökkenési leírás és a kutatás-fejlesztésre fordított költségek ötszörösének levonhatósága együttesen több tíz milliárd forintos megtakarítást jelentene a vállalkozásoknak.

Az adófeltöltési kötelezettség 2021-től szűnhetne meg, a változtatás révén a gazdasági szereplők öt hónappal tovább gazdálkodhatnának nagyjából 120-130 milliárd forinttal. Az érintettek ugyanis 2021-től nem december 20-án, hanem öt hónappal később, májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egy időben fizethetnék meg teljes adójukat.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a helyi iparűzési adó meglehetősen jelentős közteher. Az elmúlt esztendőben nagyjából 830 milliárd forintot fizettek be a vállalkozások az önkormányzatok számláira.

Javaslatok pontról pontra

A helyi iparűzési adó gazdasági növekedést ösztönző átalakítását kezdeményezte a Nemzeti Versenyképességi Tanács a kormánynál a múlt héten. A javaslatban – a távirati iroda tudósítása szerint – szerepel az értékcsökkenési leírás, a kutatás-fejlesztési költségek jelentősebb arányú leírhatóvá tétele és hogy az iparűzési adónál is szűnjön meg az adófeltöltési kötelezettség. Jelenleg az amortizációt nem számolhatják el a vállalatok az iparűzési adóban, a javaslat szerint a jövőben lehetővé válna az értékcsökkenés leírása az adóalapból. A változtatás mintegy 850 ezer vállalkozást érintene, s hatásosan segíthetné a beruházások bővülését. A kutatás-fejlesztési költségeknél ötszörösére emelnék a jelenlegi kedvezményt – nagyjából 1800 olyan vállalkozás van, amely ilyen típusú kedvezményt igénybe tudna venni. A december 20-i adófeltöltési kötelezettség a társasági adónál már megszűnt, ugyanezt indítványozza a tanács az iparűzési adónál is. Ez javíthatna a vállalkozások likviditási helyzetén.

Cseh Katalinnal egyeztettek

Az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok polgármesterei múlt szombaton Dunaújvárosban találkoztak. Az érintettek a távirati irodához eljuttatott közleményük szerint felszólították a kormányzatot, hogy támogassa a következő uniós költségvetési időszakban a közvetlen brüsszeli források pályázhatóságának bővítését, a kormányzati elosztású források döntő részét pedig az önkormányzatokkal együttműködve, regionális programok keretében, arányosan használja fel. Azt is sürgették, hogy az iparűzési adó tervezett változtatásával ne lehetetlenítsék el az önkormányzatok működését. A közlés kitért arra is, hogy a megyei jogú városok ellenzéki polgármesterei egyeztettek Cseh Katalinnal, a Momentum európai parlamenti (EP) képviselőjével, az Újítsuk meg Európát frakciójának alelnökével. Az EP-képviselő előadásában beszámolt a jelenlévőknek a 2021–2027 közötti költségvetési időszak előkészítéséről és a közvetlen uniós pályázatok lehetőségéről.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.