A Kubába utazó turisták száma 10 százalékkal csökkenhet az idén

A kubai hatóságok azzal számolnak, hogy tavalyhoz képest az idén 10 százalékkal csökkenhet az országba érkező turisták száma a Havanna elleni amerikai szankciók szigorítása miatt.

Forrás: MTI2019. 07. 12. 19:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Manuel Marrero kubai idegenforgalmi miniszter azt mondta, hogy korábban 5,1 millió turistával számoltak az idei évre, ezt a számot azonban 4,3 millióra változtatták.

A becsült számot azért kellett jelentősen módosítani, mert az amerikai kormányzat júniustól megtiltotta amerikai hajók kikötését és magánrepülőgépek leszállását Kubában.

Az idei első négy hónapban csaknem 409 ezer turista érkezett hajón Kubába.

A kubai idegenforgalmi miniszter szerint az év hátralevő részében több mint 560 ezer amerikait érint a Trump-kormányzat utazásokra vonatkozó korlátozása.

A szankciók bevezetése előtt 17 cég 25 hajója szállított turistákat Kubába.

Kuba idegenforgalomból származó bevétele tavaly meghaladta a 3 milliárd dollárt, ami 17 százalékkal több a megelőző évhez képest. Az idegenforgalom a második legnagyobb devizatermelő ágazat az export után.

Az idegenforgalmi ágazat 10 százalékkal járul hozzá az ország költségvetési bevételéhez, és mintegy 500 ezer embert foglalkoztat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.