A külkereskedelem is megérezte a járványt

A termelőágazatok teljesítménye és a globális kereslet csökkenése húzta le az adatokat.

Magyar Nemzet
2020. 07. 02. 9:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áprilisban 35 százalékkal csökkent a kivitel és 23 százalékkal a behozatal az előző év azonos időszakához képest a külkereskedelemben – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslésében. A hiány emiatt 561 millió euró volt, az egyenleg 790 millió euróval romlott a 2019. áprilisihoz mérten. A számok, bár nem kedvezőek, valamivel jobbak, mint az első becslésben jelzettek.

Az első négy hónap összesítését tekintve egyértelműen látszik, hogy a rossz eredményt a koronavírus-járvány nyomán leálló gazdaság és kereskedelem okozta. A január és április közötti termék-külkereskedelmi mérleg még többletes volt, 1,3 milliárd eurót tett ki, igaz, már ez is 738 millió euróval kevesebb volt, mint az egy évvel korábbi adat. A KSH szakértői szerint a termelőágazatok teljesítményének, valamint a globális keresletnek a csökkenése együttesen vezetett a termék-külkereskedelem

visszaeséséhez.

Áprilisi külkereskedelem számokban

  • A kivitel értéke 5,6 milliárd euró (1995 milliárd forint), a behozatalé 6,2 milliárd euró (2190 milliárd forint) volt.
  • Az export értéke 37, az importé 29 százalékkal csökkent.
  • A termék-külkereskedelmi egyenleg 790 millió euróval romlott. (A hiány ötvenmillió euróval kisebb az első becslésben közöltnél.)
  • A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala behozatalban 2,6, kivitelben 6,9 százalékkal nőtt.
  • A cserearány 4,2 százalékkal javult.
  • A forint árfolyama az euróhoz mérten 11, a dollárral szemben 15 százalékkal gyengült.
  •  

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.