A jegybank a magyar-kínai pénzügyi és gazdasági kapcsolatok erősítésén dolgozik

A Magyar Nemzeti Bank már eddig is sokat tett Kína és Magyarország kapcsolatainak erősítéséért, és folyamatosan a magyar-kínai pénzügyi és gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésén dolgozik – mondta Patai Mihály, a jegybank alelnöke kedden Budapesten azon a rendezvényen, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából tartottak.

Forrás: MTI2019. 06. 18. 14:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: 70 évvel ezelőtt a két ország kapcsolatát elsősorban a közös ideológia határozta meg, napjainkban az ideológia helyett a gazdasági, pénzügyi érdekek és értékek alapozzák meg a partneri kapcsolatokat.

Csu Jung-lej, a Kínai Kommunista Párt Sanghaj önkormányzati bizottságának főtitkár-helyettese arról szólt, hogy Kína erőteljesen fejleszti nemzetközi kapcsolatait, együttműködését az Egy út – egy övezet stratégiai elképzelés alapján, ez egybeesik a magyar kormány keleti nyitás politikájával.

Jelezte: Sanghaj Kína egyik legfontosabb pénzügyi és gazdasági központja, a kínai nagyvárosban idén novemberben ismét megtartják a tavaly először megrendezett Sanghaji nemzetközi expót, melyre a magyar kiállítókat, kereskedőket is várják. A gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését segíti az is, hogy a közelmúltban elindult a Sanghaj és Budapest közötti közvetlen légi járat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.