A mezőségi magyar gazdaságfejlesztési program 458 támogatási szerződését írták alá Válaszúton

A magyar kormány által finanszírozott Mezőségi Gazdaságfejlesztési Program 458 támogatási szerződését írták alá szombaton a Kolozs megyei Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székházában.

Forrás: MTI2019. 05. 18. 13:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A program keretében nyújtott magyar állami támogatás összértéke 1,83 milliárd forint. A pályázó kisvállalatoknak, gazdálkodóknak 25 százalékos önrészt kellett biztosítaniuk.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a szerződések aláírása előtti ceremónián kijelentette: az esemény egyfelől a Mezőség ünnepe, amelynek magyar lakossága megőrizte identitását, másfelől a magyar állam ünnepe is, amely úgy megerősödött, hogy immár a határain túlra is képes ilyen támogatást nyújtani.

Az államtitkár megemlítette: Erdélyben Mezőségen indították el az első gazdaságfejlesztési programot. A tavalyi és az idei kiírás keretében immár mintegy ötmilliárd forintos fejlesztés valósult meg a tájegységben.

„Ki gondolta volna száz évvel ezelőtt, hogy a magyar állam lesz még valaha olyan erős, hogy ki tudja nyújtani a kezeit a magyarok felé, és a magyarokkal együtt élő többségi nemzethez tartozó barátaink felé is, akik ugyanúgy gazdagítják ezt a vidéket!” – fogalmazott.

Magyar Levente megjegyezte: száz év óta először van erre lehetőség, és reményét fejezte ki, hogy az ezentúl folyamatosan lehetőség lesz az anyaország ilyen jellegű jelenlétére.

A ceremónián Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta: a támogatásból a mezőségi magyar gazdálkodók és kisvállalkozók olyan eszközöket vásárolhatnak, amelyek nemcsak könnyebbé, hanem eredményesebbé is teszik a munkájukat. Hozzátette: a magyar állam által felajánlott támogatásból olyan integrált rendszert szeretnének kialakítani, amely a termény feldolgozását és piacra juttatását is elősegíti.

Mindkét politikus arra buzdította a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti választásokon, és szavazzanak azokra az értékekre, amelyeket Erdélyben az RMDSZ képvisel.

Kozma Mónika, az erdélyi gazdaságfejlesztési programokat lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője a ceremónia után az MTI-nek elmondta: egyfelől kis- és középvállalkozóknak, másfelől gazdálkodóknak hirdették meg a pályázatot, amely keretében legfeljebb 15 ezer eurós támogatásra lehetett pályázni erőgépek, eszközök, tenyészállatok beszerzéséhez 25 százalékos önrész biztosításával. A pályázatot Mezőség azon településeire írták ki, amelyek Kolozs és Beszterce megyéhez tartoznak. A 491 pályázó közül 458-cal kötöttek szerződést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.